Orbán Viktor miniszterelnök szerint az Egyesült Államok befolyást akar szerezni Közép-Európában, és ehhez használja fedőtörténetként a korrupciót. A kormányfő kedden az M1 Az este című műsorában felvételről sugárzott interjúban arról is beszélt, hogy nem tulajdonít nagy jelentőséget a fideszes politikusok közti vitáknak. A 2018-ig tartó ciklus céljául a bérből és fizetésből élő családok anyagi biztonságának ...

A törökbálinti rendőrök az eltulajdonított ékszerek azonosításához kéri az állampolgárok ...

A Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya folytat eljárást 13010-4198/2014.bü számon egyedi azonosító jel meghamisítása bűntett elkövetésének gyanúja miatt ismeretlen tettes ...

A törökbálinti rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a ...

A Törökbálinti Rendőrőrs illetékességi területén a rendőrök – 2014. december 19-én 18 óra és 22 óra között – fokozottan ellenőrizték a vendéglátó ...

Minden eddiginél több jut jövőre az önkéntes tűzoltóságokra, az Országgyűlés képviselői indítványra 500 millió forintra emelte a támogatást – erről Dobson Tibor, a Magyar Tűzoltó Szövetség vezetője beszélt az ...

Októberben az export euróban számított értéke 2,2 százalékkal csökkent, míg az importé 2,6 százalékkal nőtt az előző év azonos időszakához viszonyítva. A külkereskedelmi mérleg többlete 351 millió euró (107 milliárd forint) volt, 345 millió euróval (98 milliárd forinttal) kevesebb, mint tavaly októberben – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) ...

(Budaörs, 2014. december 23. – Budaörsi Infó) Elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját a képviselő-testület 2014. december 17-én tartott rendkívüli ülésén. Döntöttek a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés első ütemének elindításáról, és arról is, hogy a Templom tér környékén parkolási korlátozást ...

A karácsonyi ünnepek alatt, illetve az azt követő munkaszüneti napokon az ügyeleti rend szerint biztosítják a sürgős esetek ellátását az egészségügyi szolgáltatók. A gyógyszertárak is ügyeleti rendben működnek – tájékoztatta az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat az ...

Megújítja és bővíti a KRESZ-vizsgakérdéseket a Közúti Gépjármű-közlekedési Hivatal – közölte Érsek István, a hivatal vezetője hétfőn Budapesten, ...

Stonehenge első építőinek táborhelyét tárták fel a Buckinghami Egyetem ...

Az izraeli hadsereg több tisztje ellen indult vizsgálat szexuális vétségek miatt az utóbbi napokban az izraeli média értesülései ...