Több száz raklapot sikkasztottak el

A törökbálinti rendőrök vádemelési javaslattal befejezték a nyomozást.

A Budaörsi Rendőrkapitányság Törökbálinti Rendőrőrse folytatott eljárást sikkasztás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt G. László 37 éves tatabányai lakos, P. Balázs 31 éves és T. Lajos 42 éves tatai lakosok ellen.

P. Balázs – a nyomozás során beszerzett adatok szerint – megalapozottan gyanúsítható azzal, hogy 2013. július 1. és 2013. július 11. közötti időben egy vértestolnai cég alkalmazottjaként a rábízott raklapokkal nem számolt el. A 31 éves férfi először 33 raklapot, majd 2013. július 5-én tizenegyet, hat nappal később, pedig további 30 raklapot egy budaörsi átvevőhelyen értékesített.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok szerint G. László és T. Lajos ugyanezen cég alkalmazottaiként a rájuk bízott raklapokat szintén nem a telephelyre vitték vissza, hanem azokat leadták egy felvásárlónál. A tatabányai férfi – 2013 júliusa és 2013 novembere között – összesen 8 alkalommal több, mint 200 raklapot értékesített, míg 42 éves társa 11 alkalommal követett el bűncselekményt és több, mint 350 raklapot sikkasztott el.

A három férfi a sikkasztással közel 3 millió forint kárt okozott az őket alkalmazó cégnek. A gyanúsítottaknak a raklapokat – minden esetben – egy törökbálinti üzletből a Kft. vértesszőlősi telephelyére kellett volna visszaszállítaniuk, azonban ez nem történt meg. A bűncselekmények elkövetéséről 2013 novemberében a Kft. ügyvezetője tett feljelentést a rendőrségen. A beszerzett adatok alapján a 31 éves férfit és társait a nyomozók 2013. november 20-án gyanúsítottként hallgatták ki.

A három férfi ellen folytatott eljárást a nyomozóhatóság a napokban vádemelési javaslattal befejezte és a keletkezett iratokat az illetékes ügyészség részére megküldte.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.