Budaörsön a Templom tér környékén parkolási korlátozást vezet be az Önkormányzat

(Budaörs, 2014. december 23. – Budaörsi Infó) Elfogadták a jövő évi költségvetés koncepcióját a képviselő-testület 2014. december 17-én tartott rendkívüli ülésén. Döntöttek a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtés első ütemének elindításáról, és arról is, hogy a Templom tér környékén parkolási korlátozást vezetnek be.

 

A teljes parkolási rendelet letölthető a linkre kattintva: Parkolási rendelet.pdf –

 

Régóta húzódó probléma, hogy a város egyes frekventált területeit egyfajta P+R parkolóként használják más települések lakói. Reggel leparkolják Budaörsön a gépkocsikat, busszal tovább mennek, és délután jönnek értük. Ezért a testület úgy döntött, hogy jövő év május 1-től, elsőként a Templom tér környékén, parkolási korlátozást vezet be, amely csak a nem Budaörsön lakókat érintené. Az időbeli korlátozást kezdetben munkanapokon 8 és 12 óra között vezetnék be. A várakozás idejét a gépjárművek első szélvédője mögött elhelyezett papír időmérő tárcsával kell majd jelezni, mely beszerezhető lesz sok helyütt. Két órát lehetne így parkolni, ezt követően az ott tartózkodó gépjárművek vezetői a tilosban parkolókhoz hasonlóan bírsággal lesznek sújthatók.

2011. augusztus 29-én egyeztető megbeszélést folytatott a Polgármesteri Hivatal a Képviselő-testület és a Településfejlesztési és Vagyongazdálkodási Bizottság meghívásával és a tervező Budapest Főváros Városépítési Tervező Iroda Kft. részvételével. A résztvevők többsége első ütemben a várakozási övezet időbeli korlátozással történő kialakítását javasolta bevezetni, parkolási díjfizetés nélkül, ellenőrző óra működtetésével. Ez harmonizált a tervező és hivatal szakmai állásfoglalásával is.

 

1.) Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja a Városfejlesztő Kft. által végzett parkolással kapcsolatos vizsgálatok kiterjesztését a 2 órás parkolási zónák kialakítására, és a felmerült eshetőségek közvélemény kutatás keretében történő értékelését.

2.) Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete jóváhagyja, hogy a Városfejlesztő Kft. szerződése kerüljön módosításra, és a feladat meghatározás egészüljön ki a 2 órás parkolási zónák kialakítására irányuló vizsgálatok elvégzésével, és a felmerült eshetőségek közvélemény kutatás keretében történő értékelésével.

3.) Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testülete elutasította azt a javaslatot, hogy a Templom téri parkolóhelyeken kerüljön kijelölésre próba céljával a 2 órás várakozási övezet, melynek az ellenőrzését a Városfejlesztő Kft. szervezze meg.

 

A Városfejlesztő elvégezte a vizsgálatot és közvélemény kutatást, és a parkolóórás, fizetős övezet bevezetését javasolta.

 

Javaslat a várakozási területek használatának szabályozására

 

A szabályozás célja, hogy Budaörs város közigazgatási területének várakozási területnek (várakozási övezetnek és várakozó helyeknek) kijelölt részén a lakott területeket, különösen a történelmi városrészeket, a műemléki területeket forgalomszabályozási eszközökkel és időbeli korlátozás alkalmazásával is fokozottan védje a közúti közlekedés, parkolás károsító hatásaitól. A vizsgálatból kitűnik, hogy kizárólag az időbeli korlátozású – vagy esetleg parkolási díj szedésével is párosuló – várakozási övezet létesítése biztosíthatja a belváros és a kapcsolódó területek térségében a közterületi parkolók nappali időszakban tapasztalható telítettségének érdemi csökkentését. A meghatározott időtartamú várakozási övezetek lényege, hogy az arra kijelölt területen lévő gépkocsi várakozóhelyeket csak korlátozott ideig vehetik igénybe, hosszabb ideig ott tartózkodó gépjárművek vezetői a tilosban parkolókhoz hasonlóan bírsággal sújthatók.

Az időbeli korlátozás munkanapokon 8 és 12 óra között kerülne bevezetésre. A várakozás idejét a gépjárművek első szélvédője mögött elhelyezett időmérő tárcsával kell jelezni, mely beszerezhető lenne a Budaörsi Polgármesteri Hivatalban. Az ellenőrzési feladatokat a Budaörsi Polgármesteri Hivatal Műszaki Ügyosztály/Városépítési Irodájának Közterület-felügyeleti Csoportja látná el.

A meghatározott időtartamú várakozóhelyek használatára kedvezmények kerülnének bevezetésre a várakozási övezetben, melyeket az 1. sz. melléklet szerinti rendelet-tervezet részletez.

 

 

A VÁRAKOZÁSI TERÜLET HASZNÁLATÁNAK SZABÁLYAIRÓL

 

Budaörs Város Önkormányzatának Képviselő-testülete Magyarország helyi önkormányzatairól szóló 2011. évi CLXXXIX. törvény 13. § (1) bekezdés 2. pontjában meghatározott feladatkörében eljárva, a közúti közlekedésről szóló 1988. évi I. törvény 48. § (5) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján a következőket rendeli el.

 

A rendelet hatálya

 

1.§       A rendelet hatálya az 1. számú mellékletben lehatárolt várakozási területen lévő közterületekre terjed ki.

 

Várakozás rendje

 

2.§       (1) A várakozási terület használata a közúti közlekedés szabályairól szóló a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II. 5.) KPM–BM együttes rendelet szerint történik.

(2) A várakozási terület parkoló helyeit mindenki saját felelősségére veheti igénybe, az nem minősül őrzött parkolónak.

(3) A várakozási területet nem közlekedési célra Budaörs Város Önkormányzat Képviselő-testületének többször módosított a közterületek rendeltetéstől eltérő használatáról szóló 22/2006. (III.29.) rendelete szerint lehet igénybe venni.

 

Várakozás feltételei

 

3.§       (1) Munkanapokon, a 08 óra és 12 óra közötti időszakban a várakozás maximális időtartama egybefüggően nem haladhatja meg a 2 órát. Legkésőbb a korlátozott időszakba eső maximális időtartam letelte után a várakozóhelyet el kell hagyni.

 

(2) A várakozási területen a várakozás díjmentes.

 

 

Ellenőrzés

 

4.§       (1) A korlátozott időszakban a várakozás idejét a jármű első szélvédője mögött jól láthatóan elhelyezett, a várakozás kezdetének időpontját mutató időmérő tárcsával (órával) kell jelezni, mely a Budaörsi Polgármesteri Hivatalban térítésmentesen, vagy kereskedelmi forgalomban beszerezhető.

 

(2) Jelen rendeletben foglaltak teljesítését a közterület-felügyelet látja el.

 

Kedvezmények

 

5.§       (1) A várakozási területről kiszolgált ingatlan esetében – írásbeli kérelemre – várakozási időkorlátozás nélküli parkolásra jogosító engedély (a továbbiakban: várakozási hozzájárulás) adható

 

a) azon gépjármű tulajdonosának vagy üzemben tartójának, akinek bejelentett lakóhelye az ingatlanon található, és a gépjárművet terhelő, a kérelem benyújtásáig esedékes adófizetési kötelezettségének Budaörs Város Önkormányzata javára eleget tett;

 

b) azon gépjármű tulajdonosának vagy üzemben tartójának, amely az ingatlanban székhellyel, telephellyel vagy fiókteleppel rendelkező jogi személy vagy jogi személyiséggel nem rendelkező szervezet.

 

(2) Írásbeli kérelemre várakozási hozzájárulás adható a várakozási területről kiszolgált ingatlant érintő területi kötelezettséget vállaló házi- és gyermekorvosnak, ezek asszisztensének, védőnőnek és az önkormányzattal szerződéses viszonyban a várakozási területről kiszolgált ingatlant érintően szociális házi gondozási tevékenységben részt vevő személynek, területi kötelezettséget vállaló otthoni szakápolási szolgálatnak illetve támogató szolgáltatásokat ellátó szervezetnek az általa megjelölt gépjárműre.

 

(3) A gépjármű tulajdonosa vagy üzemben tartója köteles bejelenteni, ha megváltoznak esetében az (1)-(2) bekezdésekben meghatározott, várakozási időkorlátozás alóli mentesség feltételei.

 

(4) A korlátozott időszakban a várakozás ideje alatt a várakozási hozzájárulást a jármű első szélvédője mögött jól láthatóan el kell helyezni.

 

Záró rendelkezések

 

6.§       E rendelet 2015. május 1.-én lép hatályba.

 

 templomter

 

(Budaörsi Infó / budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.