A közbringa, azaz kerékpáros közösségi közlekedés, világszerte futótűzként terjed. Bár Magyarországon ez a közlekedési forma még újdonságnak számít, már találkozhatunk közbringa rendszerrel Budapesten, Szegeden, Esztergomban, Kaposváron, Győrött, Hévízen és Debrecenben is. Most Budaörs is vizsgálja a közbringa rendszer kiépítésének lehetőségét, amiben az Ön közreműködésére és ötleteire is ...

(Budaörs, 2016. május 23. – Budaörsi Infó) Budaörsön, a Baross utcában élő lakók egy csoportja (a „Lakhelyünk nyugalmáért civil szerveződés”) kereste fel szerkesztőségünket azzal, hogy az utcájukban egy Bauhaus áruház építését tervezik a Decathlon folytatásában. Elmondásuk szerint a fejlesztéssel önmagában semmilyen problémájuk nincsen, viszont egy olyan tervrajz jutott a birtokukba, amelyen az látható, hogy az ...

(Budaörs, 2016. május 23. – Budaörsi Infó) 2016. május 22-én a Csicsergő Óvoda Somvirág csoportja a Városi Ifjúsági Klubban mutatta be tánc és ének tehetségét. Örömtánccal és táncházzal várták az érdeklődőket. A talpalávalót a Gandharvák együttes tagjai és Orczi Géza ...

(Budaörs, 2016. május 23. – Budaörsi Infó) 2015. május 9-én tartotta meg a Budaörsi Gazdapiac egyéves születésnapját. Ismét eltelt egy év, és május 28-án szombaton 300 adag sertéspörkölttel, ingyen fagyival és gyermekprogramokkal várják a budaörsieket a piacon egy közös ...

(Budaörs, 2016. május 22. – Budaörsi Infó) A férfiaknál a házigazda és címvédő Tiszaújvárosi Triatlon Klub, a nőknél pedig a Budaörsi TKE nyert a szombati klubcsapat országos ...

(Budaörs, 2016. május 22. – Budaörsi Infó) 2016. május 21-én a budaörsi Zippel-Zappel Német Nemzetiségi Óvodában “Nyúlcipő” családi futónapot tartottak. Kótay Mihály, visszavonult profi ökölvívó is besegített a ...

(Budaörs, 2016. május 21. – Budaörsi Infó) Budaörsi áruházak ellen elkövetett bombafenyegetésekkel és budaörsi nyaralók felgyújtásával gyanúsítanak egy 22 éves, budapesti fiatalembert, Sz. Domonkost, akit pénteken fogtak el egy budapesti, XII. kerülteti nyilvános telefonfülke közelében – közölte a ...

(Budaörs, 2016. május 21. – Budaörsi Infó) Itt vannak a hivatalos adatok az Országos Rendőr-főkapitányság információi szerint, hogy hol lesznek a hétvégén trafipaxok Pest megyében. Lassan járj, tovább érsz, de ha nem is lesz így, legalább biztos hogy nem kapsz ...

(Budaörs, 2016. május 20. – Budaörsi Infó) 2016. május 20-án 16 óra után ismét kiürítették az Auchant. Aki most indult volna vásárolni az tervezze újra a délutánját. Az utakon ismét ...

(Budaörs, 2016. május 19. – Budaörsi Infó) A minap bevásárolni voltam egy helyi áruházban, megtaláltam mindent, ami a bevásárló listára került otthon, és még olyan terméket is, amire azután éreztem szükséget, amint szemem elé került – egyébként nem gondolok rá. Beálltam a kasszánál hömpölygő vásárlói sorba és az idő elverése okán figyelni kezdtem az előttem ...

(Budaörs, 2016. május 20. – Budaörsi Infó) Ismét eltelt egy hónap, és a megszokottakhoz híven májusban ismét friss pályázatokkal jelentkezünk. Havonta új lehetőségeket kínálunk olvasóinknak, amelyeket megéri ...

(Budaörs, 2016. május 19. – Budaörsi Infó) A “Közalkalmazottak jogállásáról szóló” 1992. évi XXXIII. törvény 20/A. § alapján pályázatot hirdet Gr. Bercsényi Zsuzsanna Városi Könyvtár könyvtáros munkakör ...