Legyen-e közbringa Budaörsön? – Mondja el véleményét!

A közbringa, azaz kerékpáros közösségi közlekedés, világszerte futótűzként terjed. Bár Magyarországon ez a közlekedési forma még újdonságnak számít, már találkozhatunk közbringa rendszerrel Budapesten, Szegeden, Esztergomban, Kaposváron, Győrött, Hévízen és Debrecenben is. Most Budaörs is vizsgálja a közbringa rendszer kiépítésének lehetőségét, amiben az Ön közreműködésére és ötleteire is számítunk!

 

 

Mi az a közbringa?

Az elnevezés nem félrevezető: valóban a közösségi közlekedés részét képező kerékpárokról van szó, hiszen a saját biciklivel megtett utakkal ellentétben itt ugyanazt a járművet egymás után a közösség – városlakók, itt dolgozók, látogatók – több tagja használja. A kerékpárokat ingyenesen vagy alacsony díj ellenében egy gyors, elektronikus (kártyás vagy mobiltelefonos) azonosítást követően az önkiszolgáló gyűjtőállomásról lehet igénybe venni rövid periódusokra, majd a használatot követően akármelyik másik gyűjtőállomáson található speciális dokkolóban elhelyezni. Egy elektromos közbringával pedig Budaörs dombtetői sem jelenthetnek akadályt, hiszen a pedálozásnál az elektromos rásegítés biztosítja, hogy még hegymenetben se váljon megerőltetővé a kerékpározás.

 

Miben segítheti Budaörsöt egy közbringa rendszer?

A gyűjtőállomások hálózata lefedné a várost és olyan csomópontokban lehetne közbringára szállni, mint például a buszállomás, a lakótelepek, a bevásárló központok, iskolák vagy az uszoda. Ezek között a közbringa ideális megoldást kínálna a rövidebb, egyirányú utak megtételéhez és szervesen beilleszthető a közösségi közlekedésbe (például eljutás a busz és vonatállomásra) ezáltal segítheti a munkába és iskolába ingázókat, illetve szerepet játszhat a torlódások és a parkolóhely-hiány enyhítésében. Egy közbringa rendszer kezdőlökést ad a napi szintű kerékpáros közlekedésnek, igényt teremtve a további párbeszédre a közterületek és a közlekedési infrastruktúra kerékpárosbarát fejlesztéséről. Ez a mindenki által elérhető, környezetbarát közlekedési alternatíva élhetőbbé és fiatalosabbá teszi a várost, használata egészséges, ráadásul még időt és pénzt is megtakarít használói számára. A budaörsi közbringa rendszer Európai Uniós támogatásból valósulhatna meg.

 

Mi az a közautó?

A közautózás (car-sharing) lényegében ugyanaz, mint a közbringázás, csak kerékpárok helyett autókból áll a rendszer. Az okostelefonnal lefoglalható, bárhol letehető és felvehető, kilométerenként 60-80 Forintba kerülő autó azoknak ideális megoldás, akiknek csak alkalmanként, rövid utakra (pl. bevásárlás) van szükségük autóra vagy éppen egy furgonra. Évi 8-10 ezer (azaz napi 25-30) kilométer alatt olcsóbb, mint a saját autó fenntartása, és rugalmasabb, mint a bérautó, hiszen egyszerűen be lehet pattanni egy közelben parkoló közautóba, majd ott lehet hagyni, ahol éppen kényelmes. Egy elektromos közautó flotta Budaörsön is jelentősen csökkentené a forgalomban lévő gépjárművek számát, illetve a környezetterhelést.

 

Mi a következő lépés?

 

Hogy az ilyen közösségi mobilitási rendszereknek van-e létjogosultságuk Budaörsön, és ha igen, mi lenne az optimális megoldás a város lakóinak, arról a Regionális Környezetvédelmi Központ (REC) munkatársai tanulmányt készítenek, szorosan együttműködve a Budaörsi Polgármesteri Hivatal és a Budapesti Közlekedési Központ szakembereivel. Kérjük, fejtse ki a véleményét Ön is!

ONLINE KÉRDŐÍV!

 

 

(Forrás: budaors.hu)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.