Vízre tették Zánkán az egyetlen balatoni sürgősségi mentőhajót, amelynek a működési költségét az idei szezonban a Belügyminisztérium támogatásával fedezik – tájékoztatta a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának (VMSZ) szóvivője pénteken az ...

Szabó Máté ombudsman szerint aggályos és előkészítetlen a szabálysértési törvény tervezett módosítása, amelynek nyomán elzárással, illetve százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják azokat, akik életvitelszerűen élnek az ...

A pénteki előfutamok után hét magyar egység már döntős 500 m-en a belgrádi kajak-kenu Európa-bajnokságon. A fél kilométeres táv fináléit vasárnap ...

Gyurcsány Ferenc “bölcs dolognak tartja és támogatja” Mesterházy Attila kezdeményezését az őszödi beszéddel kapcsolatos titkosszolgálati információk nyilvánosságra hozásáról. Erről a volt miniszterelnök újságírói kérdésre beszélt pénteken ...

A már korábban bejelentett fellépők mellett három további brit sztár, a Prodigy, Kate Nash és a Kaiser Chiefs is koncertet ad az idei Sziget fesztiválon augusztus 10. és 15. ...

Megtartotta első ülését az Összefogás az Államadósság Ellen Alap Irányító Testülete – közölte a testület csütörtökön az ...

A használt szoftverek kereskedelmének tilalma csak egy városi legenda – hangzott el azon a csütörtöki budapesti konferencián, amelyen a használt szoftver- és hardver kereskedelem magyarországi lehetőségeit, jogi feltételeit és környezetvédelmi jelentőségét ismerhették meg az informatikai ...

Csaknem húszezren vonták vissza jelképesen a Fidesz-KDNP pártszövetségre tavaly áprilisban leadott szavazatukat a rendvédelmi dolgozók csütörtöki, budapesti demonstrációján; a megmozdulás keretében tartott “szavazás” eredményét este 10 óra előtt a budavári Sándor-palota előtt ...

Tovább tart a súlyos hasmenésjárvány kórokozója utáni hajsza ...

Amerikai képviselők egy kétpárti csoportja a bíróságon próbál meg érvényt szerezni a kongresszus azon alkotmányos jogának, hogy a jóváhagyása nélkül az elnök ne indíthasson háborút. A lépés oka, hogy Barack Obama csaknem károm hónappal ezelőtt adott utasítást a Líbia elleni légicsapások megindítására. A Fehér Háznak a honatyákhoz eljuttatott jelentése szerint azonban Washington nem visel háborút ...

Milyen kölcsönhatásra vagyunk képesek egy robottal, és más-e ez a kölcsönhatás akkor, ha a robot úgy néz ki, mint egy ember? Ez csupán két kérdés azok közül, amelyekre Henrik Scharfe dán pszichológus szerint meg kell találnunk a választ. A professzornak az Aalborgi Egyetemen működő részlege büszke tulajdonosa Geminoid DK-nak, annak a robotnak, amely elképesztő módon ...

Nagy Imréről és mártírtársairól emlékeztek meg csütörtök reggel a Parlament épülete melletti Vértanúk terén. A mártírhalált halt miniszterelnök szobra előtt fejet hajtott Schmitt Pál köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László, az Országgyűlés ...