Ombudsman: aggályos és előkészítetlen a hajléktalanokat sújtó törvény

Szabó Máté ombudsman szerint aggályos és előkészítetlen a szabálysértési törvény tervezett módosítása, amelynek nyomán elzárással, illetve százötvenezer forintig terjedő pénzbírsággal sújthatják azokat, akik életvitelszerűen élnek az utcán.

A Országgyűlési Biztos Hivatala pénteken azt közölte az MTI-vel, hogy a hajléktalanság, a szegénység stigmatizálása, kriminalizálása olyan út, amely nem kezeli, hanem elrejti a valódi problémát.

Az utóbbi években jelentősen javult a hajléktalan emberek többsége és az ellátó szervezetek közötti együttműködés, ha azonban az eddig rendelkezésre álló pénzösszegek csökkennek, és helyükre a szigor, a törvényi fenyegetés, néhol a “szociális zaklatás” kerül, az sérti a hajlék nélküliek emberi méltóságát, nehezíti az ellátórendszerben dolgozók munkáját és hosszú távon sem jelenthet fenntartható megoldást – áll a közleményben.

“Az ilyen intézkedések nem szolgálják a hajléktalan emberek társadalmi visszailleszkedését, sem a hajléktalanság megelőzését, legkevésbé annak – az Európai Unió által célul kitűzött – valódi felszámolását” – hangsúlyozták.

Az ombudsman szerint az utóbbi hónapok tendenciái, fejleményei, így különösen a guberálás, valamint a “nem rendeltetésszerű” közterület-használat (például a közterületen való alvás) önkormányzati szankcionálása, végül pedig – ismételt “elkövetés” esetén – az elzárás kiszabásának lehetőségével “letérünk az európai útról”.

Ezek alapján az állampolgári jogok országgyűlési biztosa arra kéri a szabálysértési törvényt átalakítani kívánó előterjesztőket, hogy fontolják meg a törvényjavaslatuk visszavonását

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.