Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) Budakeszivel és Solymárral is megegyezést szeretne az agglomeráció közlekedésének finanszírozásáról, azonban ha a két település továbbra sem járul hozzá a költségekhez, április 30. után a 22-es és 64-es buszcsalád nem közlekedik a Budapesten kívüli szakaszon – tájékoztatta a központ kedden az MTI-t.

Közel egymilliárd forintos beruházással bővítette budaörsi telephelyét az elsősorban vasúti biztosítóberendezések és gázérzékelő rendszerek fejlesztésével, gyártásával és karbantartásával foglalkozó Műszer Automatika Kft. – közölte a cég kedden az MTI-vel.

Az uniós országok pénzügyminiszterei jóváhagyták a Magyarországot megillető kohéziós, vagyis felzárkóztatási források részleges felfüggesztését a következő évre, de egyben úgy döntöttek, hogy amennyiben Magyarország megteszi a szükséges kiigazító lépéseket, az intézkedést már idén júniusban hatályon kívül helyezik. Magyarország mellett kilenc ország állt ki.

Kerületi és vidéki önkormányzatok, helyi civil szervezetek is megemlékeznek csütörtökön az 1848-49-es forradalomról és szabadságharcról, és külföldön is sok helyen tartanak majd ünnepi programokat. A március 15-i ünnepségsorozat több helyen már egy nappal korábban megkezdődik.

A Polgármesteri Hivatalban a legkülönfélébb fogyatékkal élők is el tudják intézni ügyeiket. A KMOP 4.5.3-10-11-2011 pályázati támogatással megvalósult fejlesztés révén befejeződött Budaörs Város Polgármesteri Hivatalának komplex akadálymentesítése.

Meg akarja dönteni a víz alatti ugrókötelezés rekordját a “rekordrekorder”, akinek a legtöbb Guiness-rekordja van a világon.

A két legfényesebb bolygó, a Vénusz és a Jupiter “kéz a kézben” halad ezen a héten – olvasható a BBC News (http://www.bbc.co.uk) hírei között, valamint a Space.com (http://www.space.com) űrkutatási hírportálon.

A néhai észak-koreai diktátor, Kim Dzsong Il miatt nem talál párra egy londoni bádogos: túlzottan hasonlít a decemberben elhunyt kommunista vezérre.

Hatvanmillió orchideával a világ legnagyobb orchideaparkját építik Hajnan (Hainan) szigetén – jelentette be a városi kormányzat hétfőn.

Az Országgyűlés hétfőn változtatott a nemzetgazdasági miniszter devizakölcsönök törlesztési árfolyamának rögzítéséről szóló törvénymódosító javaslatán. A Ház kormánypárti és szocialista képviselők szavazatával úgy írta át az indítványt, hogy az árfolyamgát ne a lakás érteke, hanem a hitel felvételkori összege alapján legyen igényelhető, azoknak, akik kevesebb mint 20 millió forint értékben adósodtak el. A módosítást LMP-s képviselők […]

Elfogadta a parlament Balsai Istvánnak a 2006. őszi erőszakos rendőri fellépésről készített jelentését. Az időközben alkotmánybíróvá választott fideszes politikus miniszterelnöki megbízottként arra jutott, hogy az ügyben szükséges Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök politikai és jogi felelősségének vizsgálata, és úgy ítélte meg, felvetődhet a terrorcselekmény elkövetésének lehetősége is.

Befejezte a járások ügyében az egyeztetéseket Láng Zsolt, a parlament önkormányzati bizottságának fideszes elnöke – közölte a Fidesz frakcióvezetője hétfőn Budapesten.