Kit válasszak? – Budaörs körzete, az eddigi választások tükrében

(Budaörs, 2018. április 3. – Budaörsi Infó) Magyarország április 8-án választ. Budaörs a Pest megye 2. számú országgyűlési egyéni választókerülethez (OEVK) tartozik, a választás napjára a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint ebben a körzetben kereken 90.387 fő választópolgárnak lesz lehetősége élni a demokratikus jogával.

 

A Budaörsöt is magába foglaló térség polgárainak részvételi hajlandósága nagy. Az elmúlt két választáskor 71% (2010) és 70% (2014) arányban járultak a szavazati urnákhoz, ami az országos átlagnál magasabb eredmény: ez 2010-ben az első fordulón 64%, az új típusú, méghozzá egyfordulós 2014-es választáskor pedig 61% volt.

A húsz szavazókörben leadható voksokra nyolc képviselőjelölt verseng, ezek közül öt igencsak kis, parlamenten kívüli párt színében indul neki a megmérettetésnek. Az elmúlt két szavazáskor is képviselőnek választották a fideszes Csenger-Zalán Zsoltot, akit a kormánypárt most is indít. A közvélemény-kutatások alapján legesélyesebb kihívója az ellenzékből Dr. Szél Bernadett, az LMP társelnöke és miniszterelnök jelöltje, mivel a választókerületben nem indul MSZP-Párbeszéd jelölt és a DK-s jelölt is visszalépett a javára, így a baloldali érzelműek bizalmára is számíthat.

A 2014-ben a választókerületben Budaörsön kapta a Baloldali Összefogás a legtöbb szavazatot, 34%-ot, a Jobbik 12% és az LMP 10%-ot szerzett akkor. A fideszes képviselő 2010-ben 53%, 2014-ben pedig csupán 46% elérésével győzött.

Ahogy országos szinten, úgy a Pest megye 2. számú egyéni választókerületében is érvényes azon választási matematika, amely szerint minél magasabb lesz április 8-án a részvételi arány, annál nagyobb esély adatik a kormányváltásra, mert a Fidesz biztos szavazóbázisa évek óta nem változott, és a legnagyobb a bizonytalan szavazók képlékeny csoportja.

 

 

2_valasztokerulet_budakeszi_ Budaors

 

 

Egy kis választási történelem

2010-ben és előtte még kétfordulós volt a magyar demokratikus választás. A Fidesz-KDNP élve a 2/3-os parlamenti arányával, sarkalatos törvényként megváltoztatta az országgyűlési képviselői választást a 2011. évi CCIII. törvénnyel. A 386 országgyűlési képviselő számát lecsökkentették 199-re, megváltoztatták a választókerületek szerkezetét is, olykor önkényesen.

A választási eljárásról szóló 2013. évi XXXVI. törvény a választás menetének részleteit szabályozza. Ezelőtt Budaörs volt a Pest megye 9. számú OEVK székhelye, de ahogy 2010. óta tapasztalható Budaörsön, a kormánypárt ellenséges viszonya folytán ettől is megfosztotta városunkat.

 

valasztokorzetek_orszaggyulesi

 

 

A budaörsi lakosok a pártlistán kívül a következő képviselőkre adhatják le szavazatukat (2018. március végi állapot szerint – visszalépések még lehetségesek):

Anyalai Béla (MCP)

Betlehem Csaba (MKKP)

Császárné Kollár Tímea Annamária (Jobbik)

Csenger-Zalán Zsolt (Fidesz-KDNP)

Gelencsér András (Munkáspárt)

Kósa Sándor (Demokrata Párt)

Dr. Szél Bernadett (LMP)

 

UPDATE

Szemző Áron (Momentum) 2018. április 6-án bejelentette, hogy visszalép Szél Bernadett (LMP) javára az indulástól.

 

 

valasztasi_budaorsi_info_2018apr

 


Segítségül az eligazodásban a budaörsiek és a 2. választókerület Pest megyei választói a Budaörsi Infó Online-on találnak összefoglaló cikket.


 

 

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.