Három hónapja tartó csökkenést követően emelkedett a nyerscukor határidős árfolyama, miután az aszály hatására a cukornád termelése jelentősen visszaesett Brazília kulcsfontosságúnak számító középdéli régiójában. Az előrejelzések szerint a kedvezőtlen feltételek egyhamar nem változnak, így a cukor tovább drágulhat – közölte a Conclude Befektetési Zrt. az ...

November elején áll forgalomba az első új hibrid csuklós autóbusz Budapesten – jelentette be a nemzeti fejlesztési miniszter vasárnap budapesti ...

Budaörs Város Önkormányzata és a Zsigmond Király Főiskola együttműködésének köszönhetően 6 alkalmas előadás-sorozat kezdődik októberben Budaörsi Szenior Akadémia címmel a Jókai Mór Művelődési Központban, melyen az 50 év feletti budaörsi lakosság ingyen vehet ...

A portugáliai Fátimát elsősorban a közel száz évvel ezelőtti Mária-jelenésekről ismeri a világ, ám a város és az ország lakói jól ismerik és tisztelik egy magyar verbita szerzetes, Kondor Lajos nevét is, aki jelentős szerepet játszott a jelenést látó gyermekek boldoggá avatásában. A magyar turistáknak azért is érdemes felkeresniük a Lisszabontól mintegy 100 kilométerre északra ...

“Tűzokádó” apró csillagot fedeztek fel amerikai asztrofizikusok a NASA Swift űrteleszkópja segítségével – a mindössze 60 fényévnyire lévő vörös törpe tízezerszer nagyobb erejű flereket bocsát ki, mint a valaha mért legerősebb napkitörés ...

A lólengésben olimpiai bajnok Berki Krisztián az első helyen jutott be a jövő szombati fináléba, a Berki, Hidvégi Vid, Tálas Bence, Vlacsil Attila, Babos Ádám, Vecsernyés Dávid alkotta férfi válogatott pedig a 20. helyen végzett a tornászok nanningi világbajnokságán ...

Elhunyt Jurij Ljubimov orosz rendező, a moszkvai Taganka színház alapítója. A magyar állampolgársággal is rendelkező neves színházi szakember kedden töltötte 97. ...

Több mint száz program, ezen belül interaktív workshopok, látványos kísérletek, nemzetközi lehetőségek és az ország kiemelkedő kutatóinak rendhagyó órái várják az érdeklődőket október 10-én, pénteken az Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) lágymányosi ...

(Budaörs, 2014. október 5. – Budaörsi Infó) A Budaörsi Infó nem kis fába vágta a fejszéjét. Úgy döntött, hogy a választások közeledtével felkeresi az összes képviselő-, illetve polgármesterjelöltet, és bemutatja az olvasóinak. A feladat nem csupán a jelöltek nagy létszáma miatt volt rendkívüli, hanem azért is, mert Budaörsön ehhez hasonló kezdeményezés még nem volt. Olvashattunk már ...

Fröccsöntött kerti törpéket értelmez újra huszonöt kortárs képzőművész – mások mellett Wahorn András, Stark Attila, EfZámbó István és Szurcsik József – a Werk Akadémia és a Loffice Törpék kora című, vasárnap nyíló kiállításán, a Design Hét Budapest ...