A Brassói Táblabíróság jogerős ítéletben hatálytalanította a Sepsiszentgyörgy zászlajáról szóló 2008-as önkormányzati határozatot – közölte szerdán a maszol.ro erdélyi magyar ...

Véget ért a 2014-es parlagfűpollen-szezon – közölte az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) ...

Szerda este megnyílt az Art Market Budapest (AMB) kortárs képzőművészeti vásár, amely idén mintegy 100 kiállító standján több mint 500 művész több ezer műtárgyával és 70-nél is több kísérőprogrammal várja a közönséget vasárnapig a Millenáris ...

Bejelentés nélkül végzett tőkepiaci közvetítői, függő ügynöki tevékenységet a Kancellár Globális Piacok Kft. – állapította meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB), a jegybank 60 millió forint bírság megfizetésére kötelezte a ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) Október 12-én a választópolgárok eldönthetik, hogy kinek a kezébe szeretnék adni Budaörs irányítását. Polgármester-, egyéni választókerületi-, illetve megyei listás jelöltekre lehet majd szavazni. Ugyanezen a napon szavazhatnak a nemzetiségi jelöltekre is a budaörsiek. A szavazatokat 2014. október 12-én, 6 órától 19 óráig lehet leadni a szavazóhelyiségekben, illetve mozgóurna ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 7-es választókörzet jelöltjei:Stift Nándor (BFE), Szanka László (Fidesz-KDNP), Nagy Zsolt (Jobbik), Papp József ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 6-os választókörzet jelöltjei: dr. Ritter Gergely, Káhn János, Dörflinger Gábor, Bartha ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) A 2014. október 12-ei önkormányzati választások közeledtével összefoglaltuk, hogy a budaörsi 10 választókörzet képviselőjelöltjei miként nyilatkoztak nekünk bemutatkozó interjúsorozatunk alkalmából. Az 5-ös választókörzet jelöltjei: dr. Molnár Gábor (BFE), Gáspár Béla (Fidesz-KDNP), Kovalik Sándor (Jobbik), Leipán Tibor ...

(Budaörs, 2014. október 09. – Budaörsi Infó) 2014. október 10-én 19 órakor lesz a Budaörsi Latinovits színházban a bemutatója az Ármány és szerelem című Friedrich Schiller darabnak. Az előadás két fiatal, Lujza és Ferdinánd, szerelméről szól. Megéri ...

Nyílt napot tartanak a mentális ellátással foglalkozó, közösségi pszichiátriai szolgáltatók országszerte a lelki egészség világnapjához kapcsolódva október ...

Idén az első három negyedévben 25 027 vállalkozást töröltek, és egyidejűleg 20 649 újat jegyeztek be a cégnyilvántartásba – közölte az összesített adatokat a listát összeállító gazdasági információ szolgáltató cég, a feketelista.hu az ...

Űridőjárás-előrejelző központ nyílt szerdán az angliai ...