Ezrek emlékeztek vasárnap délben Aradon az 1848-49-es magyar forradalom és szabadságharc 164 évvel ezelőtt kivégzett tábornokaira az emlékükre állított Szabadság-szobor mellett. A megemlékezésen felszólaló Hende Csaba honvédelmi miniszter kijelentette: “Senki sem lehet szabad, ha a mellette élő nem szabad”. Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) elnöke hangsúlyozta: “nem lesznek kevésbé szabadok a románok, ...
Legfrissebbek
-
Elkezdődött a Romano Glaszo Hét – Több sztárvendég is érkezik a héten
-
Asztalitenisz Extraliga két helyszínen – A Budaörs Debrecenben játszik
-
Adótraffipax – júniustól a kezelőszemélyzet nélküli automatákat ellenőrzi a NAV
-
Országos határrendészeti összesítő
-
Irodalom éjszakája – A Fővárosi Állat- és Növénykertben tartják a felolvasásokat
-
GFM: elindult Az Év Felelős Foglalkoztatója pályázat
-
Mikroműanyagot találtak egy világ körüli vitorlásverseny során vett vízminták mindegyikében
-
Péntek délutánig tart a Szabadság út Kisfaludy utca, és Kötő utca közötti szakaszának felújítása
-
Csapadékosabbá válik az időjárás a hét elején
-
Lezárták A Budaörsi TEHETSÉG kincses ládáját – Megérkezett az első felajánlás
-
Nemzeti Összetartozás Napja Budaörsön
-
Szerdán véradás lesz Budaörsön
- Budaörsi INFÓ
- 2013 október 06.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs – 2013. október 6., Budaörsi Infó) A Kőhegy körül egy jó ideje viharos szelek fújnak, és sajnos nem a közelgő ősz miatt. Érdekek és elvek ütköznek, pedig a felvállalt cél azonos: hogy Budaörs kincsét megfelelőképpen felhasználva a város és a lakók javára fejlesszék. A Kőhegyen lakók önkormányzati képviselője, Kálóczi Imre szerkesztőségünknek adott videóinterjújában válaszol ...
Több mint ezer egyetemi és főiskolai hallgató vett részt Budapest egyetlen éjszakai fitness fesztiválján, az ELTE FIT Night3-on! Óriási sikerrel zárult a harmadik alkalommal megrendezésre került ELTE FIT Night elnevezésű éjszakai szabadidősport rendezvény, amelyen a fit sportágak legkorszerűbb változataival találkozhattak a mozogni vágyó egyetemi-főiskolai ...
- Budaörsi Infó
- 2013 október 06.
- Budaörs Rádio, Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Csak a saját kreativitásától függ, hogy milyen sikereket ér el! Az anyagiakra nem foghatja! Nagy hirdetési akciót indított a Budaörsi Infó budaörsi magánszemélyek és helyi cégek részére (a nyomtatott és online változatra is érvényes)! Kiváló lehetőség akár saját komplett reklámkampány felépítésére helyi intézmények, szervezetek részére is! A félig tele pohár és nem a félig üres pohár elve ...
Országszerte megemlékezéseket tartanak ma az 1848-49-es forradalom és szabadságharc aradi vértanúinak ...
- Budaörsi Infó
- 2013 október 06.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt, Közérdekű
- 0 Komment
Időseknek, gyermekotthonok lakóinak, nehéz helyzetben élőknek és gazdátlan állatoknak is segítenek az egyetemista diákok a KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozat keretében október 12. és 17. ...
A köznevelési törvény ellen tiltakoztak civil szervezetek szombaton Budapesten és az ország több településén a pedagógusok világnapján. Az Őszi nagytakarítás az oktatásban! elnevezésű demonstráció fővárosi rendezvényén több mint ezren vettek ...
Legutóbbi hozzászólások