KözJóTett: idén is segítik a diákok a nehéz sorsúakat

Időseknek, gyermekotthonok lakóinak, nehéz helyzetben élőknek és gazdátlan állatoknak is segítenek az egyetemista diákok a KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozat keretében október 12. és 17. között.

 

 

 

A Hallgatók a Közösség Szolgálatában Országos Egyesület (HaKöSz) nyolcadik alkalommal rendezi meg a KözJóTett elnevezésű önkéntes programsorozatot, hogy így hívja fel a figyelmet a társadalmi felelősségvállalás fontosságára – közölték a szervezők az MTI-vel.

A Generációk Találkozása című akció során az Alma utcai Idősek otthona lakói fogadják a Cseppkő utcai Gyermekotthonból érkezőket és az őket kísérő önkéntes fiatalokat, akikkel közös foglalkozásokat szerveznek. A program önkéntesei a gyerekekkel egy másik alkalommal kézműves délután keretében találkozhatnak, vagy az akció központi helyszínén, a Budapesti Corvinus Egyetemen alkothatnak együtt az ökodizájn foglalkozáson.

A nélkülözőkön az élelmezési világnapon ételosztással segíthetnek a KözJóTett résztvevői, az állatbarát önkénteseket a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének (MVGyOSz) Vakvezető Kutyaiskolájába várják, ahol kerti munka és kutyasétáltatás után a diákok bepillantást kaphatnak a segítő állatok kiképzésébe. A hagyományos kutyasétáltató program keretében ebben az évben a Budaörsi Állatmenhely négylábúit viszik sétálni a jelentkezők.

A programokon való részvételhez előzetes regisztráció szükséges a www.hakosz.hu oldalon.

Az egyetemi diákszervezet 2008 novemberében alakult azzal a célkitűzéssel, hogy közelebb hozza az egyetemi hallgatóságot a társadalom valós gondjaihoz. A KözJóTett programsorozatot 2009 áprilisában rendezték meg először, és rendszeresen több száz diák vesz részt a társadalmilag hasznos, önkéntes közösségi akciókban.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.