(Budaörs, 2022. június 15. – Budaörsi Infó) Újra Romano Glaszo Hét Budaörsön! 2022. június 13-án  volt az első koncert a Városháza mögött, ezt követően, kedden pedig a Kamaraerdei Parkban. Hét napon keresztül, hét budaörsi helyszínen hét koncertet nézhetnek meg az érdeklődők. Az ingyenes programok 18 órakor kezdődnek és 20 óráig tartanak. Ma a PostART-on hallhatjuk zenélni, énekelni a ...

A magyar labdarúgó-válogatott kedden 4-0-ra nyert Anglia vendégeként a Nemzetek Ligája A divíziójának negyedik fordulójában, így 69 év után diadalmaskodott újra a szigetországban, sikerével pedig a 3. csoport élére ...

Egy ongai hivatásos sofőr neves nemzetközi diplomát kapott arról, hogy balesetmentesen levezetett két millió kilométert. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság gratulál Szabó Attilának a teljesítményéhez, egyben a rendőrség meg is „szondáztatta” a titkáról, hogy mindenki ...

A 3-as metró szombattól augusztus közepéig  csak az északi szakaszon, vagyis Újpest-központ és a Göncz Árpád városközpont között jár – közölte a Budapesti Közlekedési Központ ...

Kovács Mihály piarista tanár legendás Mikromatjának tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán, ahol ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is ...

Már több, mint 15 ezer mobilkészüléket cseréltek le a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatási programjában annak indulása, idén február 14-óta – közölte az ...

Több mint százezer villámcsapást észleltek egyetlen hét alatt Új-Zélandon a június eleji viharok során, amelyek kiadós havazást is ...

(Budaörs, 2022. július 15. – Budaörsi Infó) Budaörs Város Önkormányzata weboldalán tájékoztatta a kutyatulajdonosokat, hogy új házirend lép életbe a budaörsi ...

(Budaörs, 2022. június 15. – Budaörsi Infó) A korábban vásárolt ÉTH logóval ellátott (zöld színű) kerti hulladék, avar elszállításához alkalmas zsákokat az új Közszolgáltató – BKM Nonprift Zrt. FKF Hulladékgazdálkodási Divíziója – már csak júniusban ...