Múzeumok éjszakája – Egy 55 éves oktatószámítógép-modell is látható lesz a szegedi Informatika Történeti Kiállításon

Kovács Mihály piarista tanár legendás Mikromatjának tökéletesen működő replikáját is kipróbálhatják a látogatók június 25-én, a Múzeumok Éjszakáján, a Neumann Társaság szegedi Informatika Történeti Kiállításán, ahol ismeretterjesztő előadásokat és interaktív bemutatókat is tartanak.

 

 

A Mikromat egy olyan kibernetikai építőkészlet, amelynek segítségével már 1967-ben, egy évtizeddel az otthoni PC-k megjelenése előtt bárki elsajátíthatta – az akkor még szobányi méretű – számítógépek működési elveit – idézik fel a Neumann Társaság közleményében.

Az építőkészlet kifejlesztése az első magyarországi középiskolai informatikatanárként számon tartott Kovács Mihály (1916-2006) piarista szerzetes nevéhez fűződik, aki a készlet kidolgozásakor a budapesti Piarista Gimnázium tanáraként dolgozott. A Mikromat prototípusát a gimnázium egyik diákja, Woynarovich Ferenc készítette 1966-ban. A készletet a kanadai Minivac-601 számítógépmodell megvizsgálása nyomán tervezték alkotói.

A Mikromat 1967-től a hetvenes évek elejéig megtalálható volt a játékboltok, tanszerboltok és a Keravill kínálatában. A készlet révén révén több ezer magyar fiatal ismerhette meg a kibernetika alapvetéseit.

Ötvenöt évvel az eredeti számítógépmodell megjelentetése után Vid Gábor készítette el a Mikromat replikáját, amelyet a Múzeumok Éjszakája alkalmából június 25-én szombaton 14 órától 22 óráig bárki megtekinthet és kipróbálhat a szegedi Informatika Történeti Kiállításon.

A múzeumba való belépés a fenti időpontban ingyenes. Az előadások és interaktív bemutatók 16 órától és 19 órától kezdődnek. Kovács Mihály pályájáról Képes Gábor, az állandó kiállításról pedig Kónya Orsolya ad elő.

Mint írják, a program jó alkalmat ad arra is, hogy a látogatók megismerjék a Neumann Társaság több mint ezer négyzetméteres Informatika Történeti Kiállítását, a hozzá tartozó Neumann-emlékszobát, továbbá az interaktív videójáték-kabinetet és a Muszka Dánielről és Simonyi Endréről szóló emléksarkokat is. A közlemény szerint ezen a napon a Telefónia című időszaki távközléstörténeti tárlat is megtekinthető lesz.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.