Dublin, (MTI) – Kétezer-ötszáz évesre becsülik annak a vajnak a korát, amelyre Írországban, Galway-től északra tőzeg kitermelése közben ...

A genetika nem a sorsot, hanem egy betegségre való hajlamot jelenti – hangsúlyozta Falus András akadémikus, a Semmelweis Egyetem (SE) Genetikai, Sejt- és Immunbiológiai Intézetének igazgatója, aki az intézetében az asztmára hajlamosító génkombinációkkal kapcsolatos kutatásokról beszélt az ...

Az Oceana természetvédelmi szervezet búvárexpedíciója vegyes képet alkotott a Balti-tengerről: egyes régiók örvendetes fajgazdagságáról adott hírt, miközben biológiailag halott területeket is ...

A miniszterelnök szóvivője és a Fidesz frakcióvezetője szerint Magyarország nincs abban a helyzetben, hogy lemondhasson “negyvenegynéhány éves”, tapasztalt, életerős emberek munkájáról, éppen ellenkezőleg, a nyugdíjkorhatár eléréséig biztosítani kell számukra a ...

Oszama bin Laden meg akarta gyilkoltatni Barack Obama amerikai elnököt – jelentette pénteken amerikai hivatalos forrásokra hivatkozva az ABC ...

A svájci frank alapú jelzáloghitelek mellett az euróban és a jenben felvett kölcsönökre is törlesztésiárfolyam-korlátozás lépne életbe 2015 közepéig – adja közre a kormány és a Magyar Bankszövetség között alakuló megállapodást szombati számában a Magyar ...

Mesterséges kómában tartják azt a magyar egyetemistát, aki Nápolyban egyelőre ismeretlen körülmények között sérült meg. Magyar diáktársa beszámolója szerint agresszió áldozata lett, az olasz rendőrség ezt kizárja, a helyi sajtó a túlzott alkoholfogyasztással magyarázza az ...

Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegetnek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét ...

Arn Gréta 69 perc alatt, 6:3, 6:1-re kikapott a pénteki negyeddöntőben a negyedik helyen kiemelt kínai Li Nától a római salakpályás tenisztorna 2,05 millió dollár összdíjazású női ...

A zenészeknek hosszabban jobb a memóriájuk és a hallásuk, mint azoknak, akik nem muzsikálnak – állapították meg amerikai ...

Mintegy 3,6 millió háztartás olcsóbb és jobb távközlési szolgáltatást vehet igénybe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NHHH) új, a nagykereskedelmi piacokat szabályozó határozatai szerint. Szalai Annamária, a hatóság elnöke pénteken Budapesten sajtótájékoztatón elmondta: a határozat az új technológiákra is vonatkozik a hírközlési, illetve a szélessávú ...

A neandervölgyi ember utolsó északi menedékeinek egyikét azonosíthatta Oroszországban, az északi sarkkör közelében egy nemzetközi kutatócsoport. A felfedezésről orosz, francia és norvég tudósok a Science legújabb számában jelentették meg ...