Eurovíziós Dalfesztivál 2011: francia győzelmet jósolnak a döntőn

Az 56. Eurovíziós Dalfesztivál szombati döntője előtti esélylatolgatások ír vagy német győzelmet is emlegetnek, de a fogadóirodák a francia versenyző győzelmét jósolják.

[pullquote]Wolf Kati a 22. helyen végzett.[/pullquote]

A Magyar Televízió (MTV) közleménye szerint Wolf Kati döntős dala a briteket, a németeket és a skandináv nemzetek tévénézőit is meghódította. A düsseldorfi Esprit Arena színpadán a fesztivál két elődöntőjéből továbbjutott húsz versenyző, valamint az “öt nagy” – Németország, Franciaország, Spanyolország, Olaszország és az Egyesült Királyság – indulói között dől el a küzdelem. Döntőbe jutott Wolf Kati is, aki ötödikként lép fel a Szerelem, miért múlsz? című számmal.

A finálé előtt izgatott találgatás folyik az esélyesekről. Nem is csoda, hiszen a hagyományosan rendkívül látványos show-t a világ számos országában élőben közvetítik, és a szervezők több mint 120 milliós nézőtáborra számítanak. A végeredmény pedig csak felerészben múlik a szakmai zsűrik pontjain, a másik felét a versenyző országokból érkezett szavazatok alakítják.

A lehetséges befutók közé sorolják az ír Jedward ikreket a Lipstick című számmal, vagy a tavalyi győztest, a német Lena Meyer-Landrutot. A fogadóirodákban azonban az ifjú francia tenor, Amaury Vassili tűnik a legesélyesebbnek, aki korzikai nyelven adja elő Sognu című dalát. “Még nincs tökéletesen képzett operai hangom, de azért alkalmas arra, hogy nagy közönség előtt énekeljek. A legjobbat fogom nyújtani” – ígérte Vassili.

Wolf Kati 2007 óta az első magyar előadó, aki bejutott az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Négy évvel ezelőtt Rúzsa Magdi a 9. helyen végzett.

A Magyar Televízió (MTV) az MTI-hez pénteken eljuttatott közleményében kiemelte: az elődöntő kiemelkedő nézettséget hozott a köztévének, kedden egymilliónál is többen látták élőben a magyar produkciót. Mint írták, Wolf Katival a legnagyobb német lapok közölnek interjúkat, illetve írnak szerepléséről, és a nagy nemzeti tévétársaságok is rendszeresen megkeresik. A csütörtöki elődöntő alatt a BBC élő adásban kérdezte a magyar énekesnőt, a brit műsorszolgáltató helyszíni ministúdiójában a brit indulóval, Blue-val és a francia versenyzővel egy blokkban beszélgetett vele.

“Azt szeretném érezni szombat este, amikor lejövök a színpadról, hogy száz százalékosan teljesítettem, és mi hatan mindent megtettünk ebben a három percben, amit lehetett. Ha ezzel az érzéssel állhatunk ott a dal végén, akkor az eredmény már nem számít” – fogalmazott esélyei kapcsán Wolf Kati.

A közlemény szerint az énekesnő What About My Dreams (Szerelem, miért múlsz?) című dala a helyszíni visszajelzések alapján nemcsak a britek, hanem a németek és a skandináv országok tévénézőit is meghódította. Wolf Kati természetesen számít a határon túli magyarok szavazataira: az MTV műsorában elhangzó telefonszámon csak más országokra lehet szavazni.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.