A Föld körüli pályán túl, így a Marsra is képes lesz űrhajósokat feljuttatni a NASA azzal az új űrhajóhordozó rakétarendszerrel, amelynek terveit Washingtonban ...

Jackie Kennedy az elnök halála után adott interjút férjéhez fűződő viszonyáról és a hatvanas évek vezető politikusairól – most lánya hozta nyilvánosságra az eddig sosem látott ...

Magyarország is ama közép-kelet-európai államok közé tartozik, ahol a politikusok előszeretettel kiáltanak leszámolást, koncepciós eljárást, ha a nyomozó hatóság vagy az igazságszolgáltatás politikai érdekeikkel ellentétes döntéseket hoz – írja szerdai vezércikkében az erdélyi Krónika. A szerző, Rostás Szabolcs szerint a volt szocialista kormányfő is közvádlóvá lépett elő az Országgyűlés előtt elmondott beszédében, hazugsággal vádolva az ...

Egy állandó otthont keresnek a világ egyik legromantikusabb régészeti leletének számító hatezer éves “valdarói szerelmeseknek”, akiket a múlt hétvégén láthatott először a ...

Rekordmagasságba, 55 százalékra emelkedett azoknak az amerikaiaknak a száma, akiknek nem teszik az, amit Barack Obama elnökként tesz – derült ki a CNN hírcsatorna és az ORC közvélemény-kutató intézet szerdán közzétett ...

A La Repubblica című olasz ellenzéki napilap online kiadása interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, aki az újság berlini tudósítójának, Andrea Tarquininek a kérdéseire ...

A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a “kéziféket” – jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira ...

Gyorsan terjed kontinensünkön a gyógyszer-rezisztens tuberkulózis – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely kedden tette közzé a betegség leküzdésének ...

Kereken 105 órát tölt Németországban, 3 püspökséget keres fel és 30 programot bonyolít le XVI. Benedek pápa a jövő heti látogatása ...

Megnyílt kedden Londonban a világ legnagyobb védelmi és biztonsági ipari vására (Defence and Security Equipment International), amelyen több magyar vállalat is részt ...

Kertész Ákos helyreigazította viták kereszttüzébe került nyílt levelének azt állítását, mely szerint “a magyar genetikusan alattvaló” volna. Helyreigazítását a következő módon fogalmazta meg: “helyesen ilyen mondat nincs”. A helyreigazítást a Klubrádió honlapján megjelentek szerint az író az Amerikai Népszavának címezte, de  – mint írták – az a Klubrádió szerkesztőségébe is ...

Hamarosan elkezdődhetnek az őszi kikerics felhasználásával készült új rákgyógyszer klinikai próbái – számolt be róla hétfőn a BBC hírportálja ...