Az új vakcina segítségével a herpeszhez hasonló “kisebb krónikus fertőzéssé” csökkenthető a HIV – idézte a védőoltást kifejlesztő kutatók állítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása ...

Több mint egymillió fontba kerül a legdrágább példánya annak az északnyugat-kínai Kasgár városában és környékén tenyésztett birkafajtának, amely a kínai multimilliomosok legújabb házi kedvencévé ...

A jelentős bizonytalansági tényezők miatt mindenféle jóslás kockázatos azzal kapcsolatban, milyen eredménye lesz az ENSZ-közgyűlési szavazásnak, amelyen eldől, hogy Magyarország 2012-13-ban a világszervezet Biztonsági Tanácsának nem állandó tagja lehet-e – mondta Martonyi János külügyminiszter a tárca csütörtöki ...

A palesztin ENSZ-tagfelvételi kérelem még hónapokig a Biztonsági Tanács (BT) előtt heverhet és a kilátásba helyezett amerikai vétó miatt el is akadhat, a palesztinok azonban a BT-t megkerülve, a közgyűléshez fordulhatnak, hogy közvetve elismertessék államiságukat – mondta Lattmann Tamás nemzetközi jogász szerdán az ...

Galambirányitású rakéták, betonbútor, gőzrepülő – 50 ötlet, amelyből semmi se lett, illetve csak egy könyv, de az is csak jóval születésük ...

Egyre népszerűbb Romániában a Kolozsváron egy hónapja elindított Igen, tessék! jelszóval meghirdetett, a magyar nyelvhasználatot és a többnyelvűséget népszerűsítő ...

Népbetegséggé vált Németországban a burnout szindróma egy szerdán nyilvánosságra hozott jelentés szerint, a napokban nagy megdöbbenésre a labdarúgó bajnokság első osztályában szereplő Schalke 04 csapatának rendkívül népszerű vezetőedzője mondott le azonnali hatállyal tisztségéről, mert ...

A kárpátaljai Szinevéri Nemzeti Parkban elkezdődött annak az állatmenhelynek az építése, ahová egész Ukrajnából összegyűjtik az éttermek és kocsmák mellett tartott, sok esetben alkoholfüggővé tett ...

Irán azt tervezi, hogy hadihajókat vezényel az Egyesült Államok atlanti partvidékének közelébe – jelentette szerdán az IRNA hivatalos iráni hírügynökségre hivatkozva a ...

Több mint két évvel azután, hogy megállt a “pop királyának” szíve, Los Angelesben kedden megkezdődött a haláláért felelősnek tartott orvos, Conrad Murray ...

A palesztin állam létrejötte immáron politikai ténnyé vált – szögezte le az Európai Parlamentben kedden Schöpflin György fideszes ...

Fedezd fel a digitalizált holt-tengeri tekercsek titkait – invitálja az érdeklődőket a jeruzsálemi Izrael Múzeum honlapja (http://www.english.imjnet.org.il/htmls/home.aspx), amelyen immár öt páratlan ókori dokumentum ...