Budaörsi INFÓ

About Budaörsi INFÓ

(Budaörs, 2018. május 28. – Budaörsi Infó) A Budaörs Handball a 2017/2018-as szezon ünnepélyes lezárásaként 2018. május 25-én megtartotta évzáró gáláját a Városi Sportcsarnok és Uszodában.

Befejeződött a világ egyik emberi beavatkozástól legkevésbé érintett térsége, a bolíviai Madidi Nemzeti Park két és fél éven át tartó tudományos felmérése.

(Budaörs, 2018. május 27. – Budaörsi Infó) Budaörsön idén is több helyszínen ünnepelték egyidőben a gyereknapot szombaton. A Kamaraerdőben Tündéri gyereknapot szerveztek, a Jókai Mór Művelődési Központban a Bogár Muzsika zenekar koncertje és Királyos mesék, valamint interaktív bűvészműsor várta a kicsiket. A budaörsi Gazdapiacon pedig születésnapi gazdafesztivál volt sok gyerekprogrammal. Vasárnap a Budaörsi Tűzoltóság nyitott kapukkal várja a […]

A Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) pályázatot hirdet Magyarország logójának és szlogenjének megalkotására, a pályázatokat június 12-ig lehet benyújtani – közölte az MTÜ a honlapján.

(Budaörs, 2018. május 27. – Budaörsi Infó) Gyereknapon, azaz 2018. május 27-én az ország csaknem négyszáz tűzoltólaktanyája várja a látogatókat. Országszerte délelőtt tíz és délután négy között fogadják a laktanyák a gyerekeket, családokat, az érdeklődők betekintést nyerhetnek a tűzoltók életébe.

(Budaörs, 2018. május 26 – Budaörsi Infó) Itt vannak a hivatalos adatok az Országos Rendőr-főkapitányság információi szerint, hogy hol lesznek a hétvégén traffipaxok Pest megyében. Lassan járj, tovább érsz, de ha nem is lesz így, legalább biztos hogy nem kapsz büntetést.

(Budaörs, 2018. május 26. – Budaörsi Infó) 2018. június 4-én 16 órakor lakossági fórumot tart a Főépítészi Iroda a Városházán a helyi építési szabályzat módosításáról. A tervek érintik az Illyés Gyula Gimnázium és a Domb utca közötti önkormányzati tulajdonú telekcsoportot, a volt Árvaház telket és környezetét a Beregszászi utcában és a Tűzkőhegyi utcai 9757 hrsz.-ú […]

A gólyák vonulásuk során két “személyiségtípusba” sorolhatók magyar és német kutatók szerint: a vezetők feltérképezik a légáramlatokat, míg a követők inkább a nyomukba szegődnek. Nagy Máté, az MTA-ELTE Statisztikus es Biológiai Fizika Kutatócsoportjának tagja és a Max Planck Ornitológiai Intézetben, valamint a Konstanzi Egyetemen dolgozó munkatársai a Science című tudományos lapban mutatták be kutatásaik eredményét. 

Országszerte felhőszakadás, több megyében heves zivatarok miatt is elsőfokú figyelmeztetéseket adott ki szombatra az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Az emberek ritkán mondanak köszönetet a hozzájuk legközelebb álló személyeknek – állapította meg egy nemzetközi kutatócsoport, amely a Royal Society Open Science című szaklapban publikálta az eredményeit.

(Budaörs, 2018. május 25. – Budaörsi Infó) Kamaraerdei olvasónk telefonon hívta fel a figyelmünket arra, hogy Budaörsön a Kassai utcában valami nincs rendben. Az első megkeresést további négy követte a környékről. Kimentünk a helyszínre, hogy felmérjük a terepet. 

(Budaörs, 2018. május 25. – Budaörsi Infó) A Zsámbéki- medence és térsége Gazdakör negyedik születésnapja alkalmából Gazdafesztivált szervez Budaörsön.