Szexista megjegyzése miatt nem maradhat pozíciójában Bratislav Gasic védelmi miniszter – jelentette ki Aleksandar Vucic szerb kormányfő hétfőn a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója ...

Tizenegy arany-, három ezüst-, egy bronzérem, két világcsúcs, öt Európa-csúcs, 48 ország között messze a legszebb eredmény – rögzítette a lényeget a magyar szereplést összefoglalva Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az izraeli Netánjában vasárnap zárult rövidpályás Európa-bajnokságot ...

Több mint hetven Nobel-díjas tudós hétfőn egy olyan felhívást adott át Francois Hollande francia államfőnek, amelyben a Föld valamennyi országát határozott intézkedések meghozatalára kérik a globális felmelegedés leküzdése érdekében. Tették mindezt abból az alkalomból, hogy az ENSZ-nek a Párizs közeli Le Bourget-ban jelenleg zajló 21. klímakonferenciája a döntő, második szakaszába ...

Ötmillió jüannal, vagyis körülbelül 225 millió forinttal állított be a kínai Szecsuan tartomány kisvárosának bankjába egy férfi, mert úgy döntött: számlát nyit. Az alkalmazottak akkor még nem tudták, hogy a nedves, penészes bankjegyek gépi átszámolása hét órába fog telni és még hajszárítót is kell szerezniük ...

Az Európába érkező migránsokhoz intézte első karácsonyi üzenetét Ferenc pápa, amikor vasárnap a Vatikánból “távkapcsolással” gyújtotta meg az Assisiben felállított karácsonyfa és betlehem ...

A héten nem várható komoly lehűlés, de többnyire borús lesz az idő. Többször lehet tartós köd, ködszitálás, olykor eső is, de havazás nem várható – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapi országos, középtávú ...

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című vasárnapi német lap kommentárban foglalkozott a visegrádi ...

(Budaörs, 2015. december 7. – Budaörsi Infó) 2015. december 6-án, Mikulás napján rendezték meg az első nagy Mikulás futást Budaörsön. Több mint 300-an regisztráltak a versenyre, és több mint 100 kiló adomány gyűlt össze, ami még aznap este kiosztásra is ...

(Budaörs, 2015. december 7. – Budaörsi Infó) 2015. december 7-én 17 órakor rendezik meg a Városházán a hagyományos betlehemes jászolkészítő verseny eredményhirdetését és a hozzá kapcsolódó kiállítás megnyitóját. A legszebb munkák január 6-áig tekinthetők meg az ...

(Budaörs, 2015. november 7. – Budaörsi Infó) Sok-sok gyermekben megfogalmazódott a végtelen utáni vágy, az álom, hogy ha megnövök pilóta leszek, vagy még inkább űrhajós! Sajnos nagyon kevés gyermek tudta, tudja valóra váltani a merész terveit. Pedig lám nem lehetetlen kijutni a csillagok közé! Egy magyar embernek, Farkas Bertalannak sikerült, nem csak pilóta lett, hanem ...

(Budaörs, 2015. december 7.– Budaörsi Infó) Nézzék meg cikkünkben a Budaörsi Sport Club játékosainak, versenyzőinek 2015. novemberi ...

Először figyeltek meg a kutatók téli álmot alvó főemlőst Madagaszkáron kívül – derült ki a Scientific Reports című folyóiratban közölt ...