Több száz futó Mikulás Budaörsön (képek)

(Budaörs, 2015. december 7. – Budaörsi Infó) 2015. december 6-án, Mikulás napján rendezték meg az első nagy Mikulás futást Budaörsön. Több mint 300-an regisztráltak a versenyre, és több mint 100 kiló adomány gyűlt össze, ami még aznap este kiosztásra is került.

 

A Mikulás futás szervezésének első fázisában nyilatkozott a Budaörsi Infónak Sáfár Norbert a rendezvény főszervezője, aki akkor azt mondta, hogy reméli minél többen vesznek majd részt ezen a jótékonysági futáson. Akkor még talán ő sem gondolta volna, hogy több mint háromszáz nevező lesz.

A díjak kiosztását követően elmondta, hogy nagyon örül, hogy ilyen sok ember megmozdult erre a felhívásra, és egy különleges családi rendezvényt sikerült összehozni.

 

2015mikulas_futas (46)

Sáfár Norbert

 

“A Mikulás futás nem egyszerűen csak egy táv megtétele, hanem egy olyan program, ami felhívja az emberek figyelmét arra, hogy együtt lenni jó, és a közösségért tenni kell. Adománygyűjtéssel kötöttük egybe a futást, így nem csak az egészségünknek teszünk jót, hanem a lelkünknek, és természetesen másoknak is.

 

2015mikulas_futas (49)

 

Terveink szerint jövőre is szeretnénk megrendezni a Mikulás futást, de addig is nagy valószínűséggel lesz még rendezvény, ami a nevünkhöz fűződik. Szeretnénk a sportot minél több fórumon népszerűsíteni.

Nagyon sok szervezőmunka volt ebben a rendezvényben és rengeteg segítőm volt, akiknek nagyon szeretném megköszönni, hogy hittek abban, hogy elsőre is lehet jó rendezvényt szervezni Budaörsön. Köszönöm mindenkinek aki segített, és jövőre, ugyanekkor, ugyanitt.”

 

2015mikulas_futas (24)

2015mikulas_futas (27)

2015mikulas_futas (19)

2015mikulas_futas (16)

 

A Budaörsi Vöröskeresztesek a futás ideje alatt a Városi Sportcsarnokban adományokat gyűjtöttek, és teát osztottak a futóknak.

 

2015mikulas_futas (21)

 

Az eredmény kihirdetését követően a helyi Vöröskereszt irodájában, a Deák Ferenc utca 12-ben 18 órakor kerültek az adományok kiosztásra, természetesen a Mikulás segítségével.

 

2015mikulas_futas (47)

 

Nagy Éva a Magyar Vöröskereszt Pest Megyei Szervezete 1. számú Területi Szervezetének területi munkatársa a Budaörsi Infónak elmondta, hogy közel 100 kiló adomány gyűlt össze, amiben volt élelmiszer, ruhanemű, plüss játék, tisztálkodási szerek, édességek és játékok is.

 

2015mikulas_futas (48)

 

“Nagyon örülünk, hogy társszervezőként együttműködhettünk a RunÖrs csapatával, mert a szervezésből jól látszódott, hogy ők nem “futnak el” a munka elől. Kiválóan tudtunk együtt dolgozni, és a jövőben is szívesen szervezünk velük közös programokat.”

 

2015mikulas_futas (18)

Az I. Mikulás futás eredménye a következő lett:

500 m-en:

Lányok:
1. Mórla Alexandra
2. Horváth Fanni
3. Buthi Kinga

2015mikulas_futas (10)


Fiúk:
1. Fazekas Gábor
2. Kékesi Kristóf
3. Oláh-Viniczai Ákos 

2015mikulas_futas (16)


2,5 km-en
:

Lányok:
1. Fuchs Réka
2. Maradi Panna
3. Budai Beatrix

2015mikulas_futas (27)


Fiúk:
1. Gellért Dániel
2. Osztobányi Péter
3. Langer Attila

2015mikulas_futas (26)

 

2015mikulas_futas (42)

2015mikulas_futas (43)

2015mikulas_futas (44)

A rendezvényen képviseltette magát a Zsámbék-Medence és térsége Gazdakör is, akik gyümölcsöt osztottak a futóknak.

mikulasfutas_gazda

mikulasfutas_gazda2

2015mikulas_futas (35)

2015mikulas_futas (34)

2015mikulas_futas (33)

2015mikulas_futas (32)

2015mikulas_futas (31)

2015mikulas_futas (30)

2015mikulas_futas (28)

2015mikulas_futas (23)

2015mikulas_futas (25)

2015mikulas_futas (20)

2015mikulas_futas (19)

2015mikulas_futas (17)

2015mikulas_futas (15)

2015mikulas_futas (14)

2015mikulas_futas (9)

2015mikulas_futas (8)

2015mikulas_futas (7)

2015mikulas_futas (6)

2015mikulas_futas (5)

2015mikulas_futas (4)

2015mikulas_futas (3)

2015mikulas_futas (22)

Gratulálunk!

(Budaörsi Infó)

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.