Vastapssal búcsúzott igazgatójától, Vidnyánszky Attilától szerdai évadzáró ülésén a debreceni Csokonai Színház társulata szerdán. A Budapesti “meleg helyzetre” utaló Kósa Lajos búcsú-videóüzenetet kuncogás követte számolt be a ...

A kormány várja a dunai árvíz miatt kárt szenvedő magánszemélyek és vállalkozók jelentkezését a Belügyminisztérium (BM) által létrehozott euszacivil@bm.gov.hu címen – közölte a kormányszóvivő csütörtöki budapesti ...

Az első negyedévben 0,7 százalékkal nőtt a bruttó hazai termék (GDP) az előző negyedévhez képest és 0,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte részletes jelentésében csütörtökön a Központi Statisztikai Hivatal ...

Budaörs Város Képviselőtestülete 2011-ben elhatározta, hogy felülvizsgáltatja, és szükség szerint kibővítteti a helyi védettségű épületek listáját. Az épületállomány vizsgálatát 2012-ben az MNM NÖK Műemléki Kutatási Osztályának munkatársai végezték el. Munkájuk során részben azonosítottuk a községből várossá váló település történeti városmagjának változásait és a város kiépülését a 2. világháború kezdetéig. A listázás eredményeként Budaörsön a helyi ...

Már az első húsz napban meghaladta a kétszázat a Példakép Pályázatra jelentkezők fiatal vállalkozók száma. Az Év Példaképe címre és az 5 millió forintos fődíjra a gazdaság legtöbb szektorából és az ország minden részéből érkeztek pályázatok. Az elismert szakemberekből álló zsűri július végén választja ki azt az 50 Példaképet, akiket az ország is ...

A múlt heti hetvenhéttel szemben már kilencvenegy megbetegedést hoztak összefüggésbe a szakemberek az április 25-én Baranyában kitört Q-láz járvánnyal – erősítette meg Kassay Veronika megyei tiszti főorvos csütörtökön az MTI-nek az egyik megyei napilap ...

“Budaörs Város Önkormányzata tegnap (2013. június 5. – a szerk.) elfogadta a helyi adórendeletek módosítását. Eszerint az idei évben, visszamenő hatállyal 2%-ról 1,9%-ra, 2014. január 1-től pedig 1,8%-ra csökkentette a helyi iparűzési adó mértékét! Ezzel a döntéssel idén várhatóan 400 millió, míg jövőre 800 millió Forint marad a budaörsi vállalkozások zsebében!” – írja a Fidesz-KDNP ...

Várhatóan délelőtt lezárják a Tahitótfaluból Kisorosziba vezető utat a Duna áradása miatt, így a Szentendrei-sziget csücskében fekvő település szárazföldön megközelíthetetlenné válik – közölte a község polgármestere az MTI–vel csütörtök ...

Az érsekvadkerti földrengés nem befolyásolja a fővárosi árvíz elleni védekező munkát, egész éjszaka folytatják a védvonalak építését – közölte az MTI-vel Kisdi Máté, a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője szerdán késő ...

Pest megyében eddig 241 embert kellett kitelepíteni az árvíz miatt, és húsz településen van védekezés – közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője csütörtök ...

A fővárosban a korábban várt 875 centiméterrel szemben 885 centiméteren tetőzhet a Duna vízszintje hétfőn nap közben az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) friss adatai szerint; délelőtt összeül a szervezet tudományos ...

Súlyos vészhelyzet alakult ki szerdán az Elba és mellékfolyói mentén Németország keleti részén, Halle városából 30 ezer embert ...