Továbbra is egyeztet az MSZP Bajnai Gordonnal, illetve az Együtt 2014-Párbeszéd Magyarországért választási szövetséggel a közös miniszterelnök személyéről – jelentette ki Mesterházy Attila kérdése válaszolva kedden ...

Lezárják a 2-es és a 12-es főút egy szakaszát szerdán az árvíz miatt – közölte a Magyar Közút Nonprofit Zrt. ...

A legfrissebb adatok szerint Budapesten a korábban vártnál egy nappal később, hétfőn tetőzik a Duna, 875 centiméteres vízállással – közölte az Országos Műszaki Irányító Törzs (OMIT) az MTI-vel kedden ...

Magyarországon túl sok készpénzt használnak, ezért a jegybank szeretné visszaszorítani a készpénzes fizetést – mondta Bartha Lajos, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénzügyi infrastruktúrák igazgatóságának vezetője kedden Budapesten, az MNB szakmai ...

Június elsejétől a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) kezeli és üzemelteti az M1-es és az M7-es autópálya bevezetőjének budapesti szakaszát, 2014-ben buszsávot jelölhetnek ki a leállósáv ...

Szerdától várhatóan rendkívüli árvízvédelmi készültség lesz érvényben egész Pest megyében. A legveszélyeztetettebb területeken, Vác és Érd térségében csaknem harminc településen lehet nagyobb gondokra számítani – közölte honlapján a Pest megyei ...

Németh Zsolt külügyi államtitkár a Parlamentben kedden megtartott ünnepi koncert előtt arról beszélt, hogy a közösségek identitásokra épülő Európa és a Kárpát-medence mindannyiunk közös otthona, Magyarországnak pedig eminens érdeke, hogy a kisebbségek otthon érezhessék magukat a ...

Gyertyagyújtással és koszorúzással emlékeznek Gobbi Hildára június 5-én, szerdán a színésznő születésének századik évfordulója előestéjén a Bajor Gizi Színészmúzeumban. Az eseményt a Gobbi Hilda-centenárium programsorozatának részeként rendezik ...

2013. június 1-jétől Budaörs Város Önkormányzat pénzfogalmi számláinak számai megváltoztak – közölte a budaors.hu. Az új számlaszámokat az alábbiakban ...

Trianoni megemlékezésre hívja a budaörsieket a Jobbik szervezésében Császárné Kollár Tímea, a párt helyi és megyei elnöke 2013. június 4-én 17 órára a Templom térre. A meghívó azoknak a pártoknak a nevében is szól (Fidesz és KDNP), “amelyek támogatták és támogatják, hogy Budaörsön is álljon emlékmű a tragédia ...

Hírek szerint szerepet vállalt a soron következő 007-es kalandban Penélope Cruz. A spanyol színésznő Bond-lányként lesz látható a filmben, amelyet a korábbi hírekkel ellentétben talán mégis Sam Mendes rendez ...

Hét személy meghalt, négyen eltűntek és mintegy 9 ezer embernek el kellett hagynia otthonát, az anyagi károk pedig már néhány milliárd koronára (néhány tucat milliárd forintra) rúgnak – hétfő estig ez a csehországi árvíz hivatalos ...