Jávor Benedeket és Szabó Tímeát választotta társelnökké a Párbeszéd Magyarországért (PM) vasárnap Budapesten. A PM első kongresszusa felhatalmazást adott arra, hogy tárgyalásokat kezdjenek az Együtt 2014 ...

Horváth Charlie volt a meglepetésvendég a világsztárok mellett Leslie Mandoki és barátai szombat esti, nagy sikert aratott koncertjén a fővárosi Művészetek Palotájában (Müpa). Az eseményt megtekintette Orbán Viktor miniszterelnök is, aki az MTI-nek nyilatkozva azt mondta, a koncert révén egy este erejéig újra gimnazistának érezhette ...

A zsűri döntése szerint Radics Gigi, Cserpes Laura és Polyák Lilla, a tévénézők szavazatai alapján pedig Mohamed Fatima, Puskás Péter és a United együttes jutott tovább a szombati harmadik elődöntőből a középdöntőkbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén, A Dal című ...

A Richter-skála szerinti 3,5-es erősségű földrengés volt szombaton este negyed hét után a Heves megyei Füzesabony térségében – tájékoztatta az MTI-t a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Kövesligethy Radó Szeizmológiai ...

Már anyja táplálja a budapesti állatkert újszülött kiselefántját: a borjú szombaton megtalálta Angele emlőjét, és sikerült ...

Magyar Liberális Párt (MLP) néven alapít pártot Fodor Gábor, az SZDSZ volt elnöke. A párt bejegyzése heteken belül befejeződik – közölte a politikus pénteken az ...

 A “nemzeti szolidaritás jelképeként” a Kárpát-medencei Magyar Képviselők Fóruma (KMKF) plenáris ülése alkalmából Kövér László Házelnök kezdeményezésére pénteken az Országgyűlés Hivatala kitűzte a székelyzászlót a Parlament Kossuth téri homlokzatára – tájékoztatta az Országgyűlés sajtóirodája pénteken az ...

Anyjától lefejt tejjel táplálták először gondozói a csütörtökön született nőstény kiselefántot a Fővárosi Állat- és ...

Nem változott az elhízottak aránya az elmúlt négy évben: minden második felnőtt elhízott ...

Több mint fél évszázad után újra elefánt született a budapesti állatkertben, de a kicsit egyelőre csak a gondozók és az állatorvosok ...

Három bordélyházat számolt fel a rendőrség kedden Budapesten, továbbá a szexuális szolgáltatások irányítására kialakított érdi telefonos diszpécserközpontot – jelentette be a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) bűnügyi főosztályának vezetője szerdai sajtótájékoztatóján. A rendőrség nem tud arról, hogy a bűnszervezet kapcsolatban lett volna a korábban őrizetbe vett V. László ...

Visszautasítja a Fidesz a múlt héten beterjesztett alaptörvény-módosítási javaslatot ért szocialista ...