Majmoknak tanították meg amerikai kutatók, hogy a monitoron megjelenő rajzolt hasonmásuk mellső végtagjait puszta agyhullámokkal ...

Indonéz táncelőadással, koreai ékszerkészítéssel, harcművészeti bemutatóval, pekingiopera-maszkok készítésével, filmvetítésekkel, teaszertartásokkal, japán taiko dob előadással, illetve tánc- és zenei bemutatók sokaságával várja vendégeit szombaton és vasárnap a fővárosban a Távol van-e a Távol-Kelet? elnevezésű fesztivál, amely nyolc ázsiai ország és Magyarország kultúráját ...

Eredeti állapotába állították vissza Herman Ottó síremlékét a miskolci felsőhámori temetőben, amelyet a közelmúltban Kovács László, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője átépíttetett, s emiatt a Nemzeti Örökség Intézete is felemelte ...

Az élő- és a félsertés általános forgalmi adója 5 százalékra csökken 2014. január 1-jétől a jelenlegi 27 százalékról; a döntés az adótörvények elfogadásával lép hatályba, a mérséklés ellenére a szektor fehéredésének köszönhetően az adóbevételek várhatóan szinten maradnak – jelentette be a kormány szerdai döntését Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter ...

Az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerhatóság (FDA) javaslatot tett csütörtökön arra, hogy tiltsák be a mesterséges transzzsírok (folyékony növényi olajból hidrogénezéssel előállított szilárd zsírok) alkalmazását az élelmiszer-feldolgozásban, rámutatva, hogy ezzel évi 7 ezer, szív- és érrendszeri betegség okozta halált lehetne megakadályozni az Egyesült ...

Egy nemzet nagysága a tudomány és a sport mellett a kultúrában ölt testet, márpedig Magyarország ma már nemcsak erősödik, hanem lépésről lépésre visszanyeri nagyságát – mondta Orbán Viktor miniszterelnök a budapesti Erkel Színház újranyitása alkalmából rendezett ünnepi gálaesten ...

A Szent Korona nemzeti jelkép, szélsőségesnek számít, aki számára nem az – ebben egyetértett négy parlamenti párt képviselője egy csütörtöki budapesti konferencia ...

Az egyes adótörvények és azokkal összefüggő más törvények, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvény módosításáról szóló törvényjavaslatban a társasági adót és az illetékeket érintő módosítások is vannak, a legfontosabb változásokat a PwC hírlevelében foglalta ...

A holnap városáért díj elnyeréséért szállhatnak ringbe országunk városai. Budaörs is bátran nevezhetne, hiszen bármelyik kategóriában esélyesként indulhatna, így rátalálva a saját hosszú távon építhető arculatára, amit a többség elfogad. A díjra december 9.-éig lehet pályázni. Reméljük, hogy ezügyben lesz még miről beszámolnunk a ...

Egyhangúlag, valamennyi külhoni magyar résztvevő és magyarországi parlamenti párt aláírásával fogadták el a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) XII. ülésének zárónyilatkozatát – jelentette be Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettes a tanácskozás után csütörtök este a ...

Tartós, sűrű köd miatt adott ki figyelmeztetést az ország nagy részére az Országos Meteorológiai ...

(Budaörs – 2013. november 07., Budaörsi Infó) A járási mentőcsoportok felállítása a katasztrófavédelem részéről prioritást élvezett a járások megalakulásával. Ezért a Járási Hivatal vezetőjének irányításával minden járásban, ebben az évben az állami szervek mellé önkéntes munkaerőkből járási mentőcsoportot szerveznek. A budaörsi önkéntesek a Budakeszi járási mentőcsoporthoz ...