A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a jogszabályoknak megfelelően járt el az adózók ellenőrzésénél, az adóhatóság az ezzel ellentétes nyilatkozatok miatt feljelentést tesz Horváth András ellen – közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ...

Jövőre a gyermek 18. születésnapjáig kamatozó, 19 éves futamidejű állampapírral, a megújult babakötvénnyel kötik össze a ...

Ingatlanárverezést követően az idén 250-280 alkalommal került sor tényleges kilakoltatásra – közölte a Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara hétfői közleményében, amelyben felhívta a figyelmet arra is, hogy a kilakoltatási moratórium 2014. április 30-ig ...

A parlament eltörölte az előzetes letartóztatás időtartamának – eddig négyéves – felső korlátját a kiemelkedő súlyú, legalább tizenöt évig terjedő vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntetendő ...

Az Országgyűlés hétfőn több törvényt módosított a katasztrófavédelem hatékonyságának ...

Jövő februártól minden banknak biztosítania kell, hogy ügyfelei havonta legalább kétszer ingyen vehessenek fel készpénzt, összesen százötvenezer forintot az ...

A szocialisták Brüsszelben támadást indítanak a rezsicsökkentés ellen – így értékelte Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője, hogy az MSZP bejelentette: az Európai Bizottsághoz fordulnak az E.ON gázüzletágának megvételével kapcsolatban, mert azt tiltott állami támogatásként ...

  Jogerősen elítélte a Fővárosi Törvényszék Liptai Claudiát közokirat-hamisítás miatt hétfőn. A színésznő, televíziós műsorvezető azért kapott több mint egymillió forintos pénzbüntetést, mert elhunyt édesanyja mozgáskorlátozott-igazolványát használta egy ...

Ortodox templomot avattak hétfőn a dél-erdélyi Hunyad Megyei Rendőrkapitányság dévai székhelyének udvarán, a templomban a szóvivő hirdet majd igét kollégáinak – jelentette a Mediafax ...

(Budaörs – 2013. november 11., Médiakommandó/Budaörsi Infó) A Budaörsi Médiakommandó bárhol felbukkanhat! Ezúttal színházi vendégelőadásról írt beszámolót “kultúrügynökünk”! November 6-án este a Budaörsi Latinovits Színházban a Szeret…lek című darabot láthattuk a Manna Produkció és a HOPPart előadásában. Volt bennem egy kis félelem, hogy mit is fogunk látni, a cím és a leírás alapján tartottam egy kis ...

A budaörsi rendőrök három férfit vettek őrizetbe, akik több áruház parkolójában követtek el ...

Kitűnően szerepeltek a Pest megyei települések az idei Virágos Magyarországért versenyen. Falu kategóriában Zebegény lett az első; Budaörs, Csemő, Nagykőrös, Ráckeve, Százhalombatta különdíjazásban ...