A II. világháború óta most érte Japánt a legnagyobb csapás – jelentette ki vasárnap a nemzethez intézett beszédében Kan Naoto miniszterelnök, és összefogásra kérte a lakosságot. Ez próbatétel minden japán számára, de ő bízik abban – mondta a televízióban is közvetített beszédében -, hogy a nemzet elszántan felülkerekedik a földrengés, a szökőár és a nukleáris ...
Legfrissebbek
-
Október 7-én lesz veszélyes hulladék gyűjtés Budaörsön
-
Önkéntes munkára hívja a fiatalokat a magyar katolikus, református és evangélikus egyház
-
Fokozott ellenőrzést tart a rendőrség a vasúti biztonság érdekében
-
Az öregedés megértése felé tettek lépést az ELTE genetikusai
-
Május 8. és 12. között rendezik a jövő évi Tour de Hongrie-t
-
Felfüggesztett börtönbüntetésre ítéltek egy idős nőt, mert hagyta meghalni fiát
-
Törölte honlapján a Budaörs Green Strip Mall kivitelezője a tervezett elkészülési határidőt
-
Napelemeket helyeznek üzembe az Északi-sark közelében
-
Új helyszínen, Szilvásváradon várja idén a látogatókat a Nemzeti Vágta
-
Elindult az első Prózamaraton
-
Hétvégén többfelé kell esőre, zárporra, zivatarra számítani
-
Különleges légimentős véradás lesz Budaörsön
Kövér László szerint az új alkotmány egyes kérdéseiről még nem döntöttek, azokról a kormánypárti frakciókon belül is lesznek viták. Az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című vasárnapi műsorában a határon túli magyarok választójogával kapcsolatban azt mondta: számára szimpatikusabb megoldás lenne, ha saját képviselőket delegálnának a magyar ...
A líbiai vezetés elutasította az Arab Liga előző napi határozatát, amelyben a szervezet felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy léptessen életbe repüléstilalmi zónát az észak-afrikai ...
A magyar férfi kézilabda-válogatott kijutott a jövő évi, szerbiai Európa-bajnokságra, miután a selejtező 4. fordulójában 29-26-ra nyert vasárnap a macedón csapat ellen ...
A már biztos elődöntős Győr továbbra is százszázalékos a női kézilabda Bajnokok Ligája középdöntőjében, mivel vasárnap 36-23-ra nyert a vendég orosz Dinamo Volgográd ...
Mit kell tundunk nemzeti jelképünk, a kokárda helyes viseléséről, annak megfelelő hajtogatásáról? Heraldikai ...
A japán Onagava erőműnél a sugárzás szintje meghaladta az engedélyezett határértéket – egyes fokozatú ...
Megeshet, hogy komolyabb radioaktív kibocsátás történik a fukusimai atomerőmű egyes reaktorának sérülése miatt, de ennek nem lehet európai hatása – közölte Aszódi Attila, a BME Nukleáris Technikai Intézetének igazgatója, hozzátéve, olyan nagyságú és hatású nukleáris baleset, mint amilyen 1986-ban Csernobilban történt, itt teljességgel ...
Az MSZP arra szólítja fel a kormányt, hogy kártalanítsa a január óta az egykulcsos adórendszer miatt kevesebbet keresőket – mondta a párt szóvivője. Kormos Kata szerint január óta az egykulcsos adórendszer miatt 1,4 millió ember keres kevesebbet, mint ...
“Megtisztították a lázadóktól” a kelet-líbiai Brega városát a Moammer Kadhafi líbiai vezetőhöz hű erők – jelentette a líbiai állami televízió. A hírt egyelőre független forrásból nem erősítették ...
Az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület (OFE) javasolja, hogy legyen kötelező a szeszes italok csomagolásán feltüntetni az összetevőket, és hívják fel a figyelmet a mértéktelen alkoholfogyasztás ...
A japán hatóságok szerint 9,0-es erősségű volt a pénteki földrengés Japánban, ahol korábban 8,8 erősségűnek mérték a földmozgást, míg az amerikai földrengésjelzők 8,9-es értéket adtak ...
Legutóbbi hozzászólások