Arab Liga határozat: a líbiai vezetés elutasítja

A líbiai vezetés elutasította az Arab Liga előző napi határozatát, amelyben a szervezet felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy léptessen életbe repüléstilalmi zónát az észak-afrikai országban.

A tripoli állami tv szerint a líbiai kormányzat úgy látja, ezzel a döntéssel a szervezet “elfogadhatatlanul túllépett” az Arab Liga alapokmányában foglalt szabályokon. Alain Juppé francia külügyminiszter viszont üdvözölte a pánarab szervezet felhívását, s közölte: Párizs a következő órákban felgyorsítja erőfeszítéseit az ügyben.

Hétfőn és kedden Franciaországban tárgyalnak majd a világ legiparosodottabb országait tömörítő G-8 csoport külügyminiszterei, s látva a líbiai kormányerők gyors előretörését, Párizs szeretné rávenni partnereit egy ilyen zóna gyors létrehozására.

Guido Westerwelle német külügyminiszter vasárnap szintén üdvözölte az Arab Liga felhívását, ám azt állította: még sok megoldandó kérdés van. “Nem akarunk részt venni egy észak-afrikai polgárháborúban” – mondta, ismét csak Berlin fenntartásait tolmácsolva a repüléstilalmi övezet létrehozása kapcsán, ami szerinte katonai akció lenne. Westerwelle kérte, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa a lehető leghamarabb üljön össze, újból megvitatni a líbiai helyzetet.

Az elmúlt napok nemzetközi tanácskozásainak eredménytelensége dacára a líbiai felkelők “fővárosában”, Bengáziban az emberek még mindig bíznak a külföldi beavatkozásban. Miközben Moammer Kadhafi líbiai vezető hadereje egyre közelebb kerül a városhoz (a frontvonal immár csak 240 kilométerre van Bengázitól), az itteniek között a korábbi örömmámor átadta helyét az aggodalomnak, az AFP francia hírügynökségnek nyilatkozók azt mondták, hogy a Nyugat meg fogja menteni őket. “Isten segedelmével és a repüléstilalmi zóna bevezetésével újra nálunk lesz az előny” – mondta egy irodai alkalmazott. Eközben Miszráta városában (ami Líbia harmadik legnépesebb települése, s az egyetlen olyan nagyobb város az ország nyugati felén, amely még mindig a felkelők kezén van) a helybeliek a települést ostromló Kadhafi-párti erőkön belüli zendülésről számoltak be. A hírt más forrásokból nem lehetett megerősíteni, a líbiai kormányszóvivő pedig hazugságnak mondta.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.