Fontosnak tartja az egyház a szociális foglalkoztatást, ezért a jelenleg nem megfelelően kihasznált egyházi épületekben szociális foglalkoztató intézményeket szeretnének kialakítani – mondta Erdő Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke a testület őszi rendes ülése után tartott sajtótájékoztatón csütörtökön ...

Giró-Szász András az új kormányszóvivő – jelentette be Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője csütörtökön ...

Több mint 1 900 hektár parlagfűvel szennyezett területen rendeltek el eddig közérdekű védekezést, úgynevezett kényszerkaszálást a megyei növény és talajvédelmi igazgatóságok szerte az országban, és mintegy 17 millió forint növényvédelmi bírságot szabtak ki – közölte az MTI megkeresésére a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal (MSZH). A következő napokban várhatóan további mintegy kétezer hektárnyi területen végzik el a ...

A Nemzeti Színház nyolc előadásában veszik át a börtönbüntetésre ítélt Stohl András szerepét kollégái, az Úri muri című darabot pedig egyelőre nem tűzi műsorra a ...

A Nemzetgazdasági Minisztérium korábbi terveivel ellentétben az új Munka törvénykönyvében (Mt.) nem változik a munkavállalók éves rendes szabadsága – egyebek között ez derült ki azon az egyeztetésen, amelyet az Mt. tervezetéről kedden folytatott a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára három munkaadói és két munkavállalói szövetség ...

A Zeneakadémia egyházzene tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság gyászmisével búcsúzik az életének 77. évében elhunyt Dobszay László zenetörténésztől szeptember 20-án, kedden 18.30 órakor a VI. kerületi Avilai Nagy Szent Teréz ...

Jogerősen pert vesztett Dávid Ibolya a 2008-as, úgynevezett lehallgatási botrány kapcsán – számolt be szerdai számában a Magyar Nemzet és a Magyar ...

Jogerősen tíz hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélte Stohl Andrást kedden a Pest Megyei Bíróság; az ittas vezetés miatt elítélt vádlott feltételes szabadlábra csak a büntetés felének letöltése után ...

A nagycsaládosok szeptember 30-ig kérelmezhetnek kedvezményes árú földgázt a jövő évre – közölte a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága hétfőn az ...

Bokros Lajos MDF-es európai parlamenti képviselőtől 280 millió, Dávid Ibolyától a párt egykori elnökétől 78 millió forintot követel a párt jogutódja, a Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) az ATV televízió információi ...

Passau püspöke Székesfehérvárnak ajándékozta Szent István hitvese, Boldog Gizella csontereklyéjét; a barokk, aranyozott, ezüstözött rézből készült díszes ereklyetartóban elhelyezett relikviát vasárnap a székesegyházban tartott ünnepi szentmise keretében adták ...

A jeruzsálemi Simon Wiesenthal Központ mélyen csalódott Képíró Sándor halála miatt, minthogy a magyar ügyészség fellebbezett a Fővárosi Bíróság azon júliusi, első fokú ítélete ellen, amelyben bizonyítottság hiányában felmentette Képírót a háborús bűntett vádja alól. Azt ezt tartalmazó közleményt vasárnap hajnalban juttatta el a központ az ...