Gyászmisén búcsúznak Dobszay László zenetörténésztől

A Zeneakadémia egyházzene tanszéke és a Magyar Egyházzenei Társaság gyászmisével búcsúzik az életének 77. évében elhunyt Dobszay László zenetörténésztől szeptember 20-án, kedden 18.30 órakor a VI. kerületi Avilai Nagy Szent Teréz plébániatemplomban.

Az augusztus 26-án meghalt Széchenyi-díjas zenetörténészt, karnagyot, a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia volt elnökét, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem professor emeritusát végakarata szerint családi körben temetik el. A szeptember 20-i gyászmisére azonban várják Dobszay László volt kollégáit, tanítványait, tisztelőit, barátait is – olvasható a Zeneakadémia honlapján.

Batta András, a Zeneakadémia rektora Dobszay Lászlóra emlékezve azt írta: “a Kodály utáni magyar zenepedagógia legnagyobb alakja hagyta itt mélyen bevésődő nyomát. Nem kétlem, hogy ő maga is tisztában volt ezzel a szerepével, sőt erőfeszítéseket tett, hogy megfeleljen ennek a rá mért kihívásnak. Szerencsénkre ezen a téren leírta hitvallását azokban a tanulmányokban, amelyeket Kodály után címmel jelentetett meg pályája csúcsán, 1990-ben. Ez a könyvecske foglalja magában a magyar zenepedagógia jövőjét”.

A rektor a honlapon közzétett írásában felidézte: Dobszay László életműve “oly szerteágazó és óriási, hogy mélységét és kiterjedését bizonnyal generációk fogják majd felmérni tovább vágva-építve a megkezdett utakat. Ráadásul az ilyen kivételes embereknek van egy titkos szellemi életük is zsenialitásuk gyújtópontjában, amihez – ha egyáltalán – kevesek kerülnek közel. Amikor – nem is oly rég – 75. születésnapját ünnepelte az általa alapított tanszék apraja-nagyja, egy hatalmas könyvben nyújtották át – ajándékként – Tanár Úr írásainak jegyzékét: a zenetörténet, a népzene, a zeneelmélet, a zenepedagógia területéről. De ennek a sokszorosa az, amit nem írt le, amit elmondott, és különösen az, amit tanított. A tanítás – valamennyi szinten: a kisgyermektől a doktoranduszig – végigkísérte életét, mondhatni: ez volt életének vezérmotívuma. Eszményi tanár volt, hatalmas tudással, rendszerezett előadásmóddal, szenvedéllyel, szeretettel”.

Dobszay László Szegeden, 1935. február 2-án született. Történelem- és irodalomtanulmányokat folytatott a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen. Zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán végezte, tanárai Viski János (zeneszerzés), Engel Iván (zongora), Kodály Zoltán (népzene) és Szabolcsi Bence (zenetörténet) voltak.

Pályája elején, 1956-tól egy évtizeden át főként pedagógiai tevékenységet folytatott, írásokat közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s a magyar zeneoktatás átfogó reformjának részeként pedagógiai anyagokat állított össze.

Kodály Zoltán és Rajeczky Benjamin hívására 1966-ban bekapcsolódott az MTA Népzenekutató Csoportjának munkájába. Az észak-kelet Magyarországon és Erdélyben folytatott népzenegyűjtések mellett Dobszay László intenzíven foglalkozott a népdalok rendszerezésével. Emellett összehasonlító tanulmányokat folytatott a népzene, a dokumentált történeti énekanyag területén. A dallamtörténeti vizsgálódások mellett jelentősen hozzájárult a liturgikus ének kutatásához is.

Dobszay László 1970-ben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola kinevezett tanára lett, s még ugyanabban az évben Szendrei Jankával és Rajeczky Benjaminnal megalapította a Schola Hungarica énekkart. A magyar népzene sirató-stílusáról írott disszertációjával 1975-ben kandidátusi fokozatot szerzett. 1976-ban kinevezték a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetőjévé.

Tagja volt a bizottságnak, amely a zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon. 1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának, s még ugyanabban az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola újonnan alapított Egyházzene Tanszakának vezetője lett.

Dobszay László nemcsak a gregorián zene kutatásában, hanem a zenepedagógia, a jelenkori liturgikus zene és az előadóművészet terén is kiemelkedőt alkotott. A Schola Hungaricával új mintát teremtett a gregorián ének értő válogatásában és előadásában. Zenetudományi munkái ugyanakkor a 16-18. századot is átfogják, Bartók zenéjének is tekintélyes ismerője volt, s a monumentális Musicalia Danubiana sorozat irányítói közé tartozott.

Életét elsősorban a tudományos és pedagógiai munka töltötte be, 2008 decemberében mégis elfogadta a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia elnöki tisztét, amelyről végül 2011. április 20-án mondott le, mivel méltánytalannak tartotta, hogy a testület nevesítve nem került bele az új alaptörvénybe.