Részesei lehetünk egy álom megvalósulásának, Makovecz Imre álmának, aki szerint nemcsak templom és iskola lehet szentély, hanem egy stadion is – mondta a Pancho Aréna megnyitása alkalmából elmondott avatóbeszédében Schmitt Pál volt köztársasági elnök, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja hétfőn ...

A Demokratikus Koalíció ifjúsági szervezete, az Ifjú Demokraták és az Együtt-PM is tiltakozott a felcsúti stadionberuházás ellen hétfőn a helyszínen, mert szerintük más célokra is fordíthatták volna azt a közpénzt, amelyből a Pancho Aréna ...

A brit társadalom “megosztásával” vádolja hétfőn megjelent nyílt levelében többtucatnyi brit közéleti személyiség David Cameron miniszterelnököt, aki a minap keresztény országnak nevezte ...

A szociálisan rászorultak kérhetik a járási hivataltól az egészségügyi szolgáltatási járulék megfizetése alóli mentesítést – hívja fel az érintettek figyelmét közleményében a Nemzeti Adó-és Vámhivatal (NAV) a ...

Az EU-ban egységesen kötelező autópálya-használati díj bevezetését javasolja az Európai Bizottság német ...

Ősi, csaknem 3 millió éve megfagyott tundratalajt fedeztek fel Grönland jégtakarója alatt – derült ki egy nemzetközi kutatócsoport új ...

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung című vasárnapi német konzervatív lap a magyar választásokról írt kommentárt, a francia Le Monde pedig Magyarország ütőkártya Vlagyimir Putyin játékában? címmel tett közzé ...

A világot sújtó éhezés és a konfliktusok leküzdését, a védtelenek és kizsákmányolt emberek védelmét szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap a Szent Péter-bazilika lodzsájáról mondott ...

(Budaörs, 2014. április 20. – Budaörsi Infó) Napjainkban már kevesen tartják meg a nagyböjtöt húsvét előtt, viszont nagyon sok szokás van, ami még élénken él a köztudatban. Országonként más és más szokások jellemzőek az ünnep közeledtével. Összegyűjtöttünk néhány szokást a húsvéttal kapcsolatban, olvassák el cikkünkben, hogy más országokban miként ünnepelnek. Kellemes húsvéti ünnepeket ...

(Budaörs, 2014. április 20. – Budaörsi Infó) A tavasz beköszöntével és húsvét közeledtével előtérbe kerül néhány népszokásunk, mint például a locsolás. Sokszor azonban a fiúk tanácstalanok, hogy milyen verssel is örvendeztessék meg a meglocsolni kívánt virágszálakat. A Budaörsi Infó összegyűjtött néhány kreatív locsolóverset a tanácstalan locsolóknak. Kellemes húsvéti ünnepeket kívánunk! ...

Jaden Smith lesz az egyik főszereplője a James McBride amerikai ír The Good Lord Bird című díjnyertes regényéből készülő ...

Már látogatható a pécsi Janus Pannonius Múzeumban az a tárlat, amely Leonardo da Vinci majdnem hatvan mérethű találmányát mutatja be a ...