A Magyar Rezidens Szövetség (MRSZ) a legfőbb ügyészhez fordult azzal a kérdéssel, hogy az ügyészség szakmai álláspontja szerint az orvosok által előre nem kért, utólag elfogadott hálapénz elfogadása kimeríti-e a vesztegetés ...

Országszerte mammográfiai szűréseket tartanak pénteken, a szűrés éjszakája elnevezésű programon más vizsgálatokkal, egészségügyi tanácsadással is várják mindazokat, akik tenni szeretnének saját egészségük megőrzése érdekében – közölte az egészségügyi államtitkárság ...

Az MTI által megkérdezett hitelintézetek ugyan nem értenek egyet a jegybank márciusi elmarasztaló határozataiban foglaltakkal, de a kiszabott, több mint 1 milliárdos büntetést befizetik, az ügyfeleknek pedig a hónap végéig visszautalják a határozat szerint jogtalanul felszámított ...

A NATO történetében először idén harci delfinek és oroszlánfókák is részt vesznek a katonai szövetség és Ukrajna közös hadgyakorlatán a Fekete-tengeren – közölte az amerikai ...

Több száz ajánlóívet nem vittek vissza a pártok kedden 16 óráig, a határidő lejártáig a Nemzeti Választási Irodához (NVI). A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) várhatóan minden vissza nem vitt ajánlóív után több mint 50 ezer forint bírságot szab ki, így több tízmilliós büntetésekre számíthatnak a mulasztó ...

Gera Zoltán Kossuth-díjas színművészt, érdemes és kiváló művészt választották meg kedden a nemzet színészei közé a közelmúltban elhunyt Szabó Gyula helyére – közölte a Nemzeti Színház az ...

Németországban minden hetedik percben meghal egy ember az alkohol-, vagy az alkohol- és dohányfogyasztás következményei miatt, a dohányzás miatt pedig évente százezren halnak meg egy felmérés szerint, amely kimutatta, hogy a lakosság fejenként átlagosan több mint 130 liter szeszesitalt fogyaszt évente, amivel Németország a világelsők közé ...