(Budaörs – 2014. április 22., Budaörsi Infó) 2014. május 10.-től 14.-ig kerül megrendezésre Budaörsön a XIII. “Virágok vetélkedése”, amely a 7-30 éves Népdalénekes Gyerekek és Fiatalok Kárpát-medencei Találkozója. A program szervezője, Tündik Tamás nemrég szerkesztőségünkben járt, és elmondta, hogy a rendezvényre érkező vendégek számára befogadó családokat keresnek, akik szívesen látnának körükben néptáncos gyerekeket, illetve ...

(Budaörs/Budapest – 2014. április 22., Budaörsi Infó) A Die Welt című német konzervatív lap a holokauszt magyarországi történetéről közölt cikket pénteken az online kiadásában. Itthon, az ellenzék nagyobbik része szerint az ellenállást kell választani, hogy a kormány ne építhesse meg a német megszállási emlékművet. A hétvégén az emlékmű tervezett helyén, az elbontott kordonok körül egyfajta ...

Az első körben beérkezett civil és lakossági észrevételek alapján átdolgozott tervdokumentációt fogadott el márciusban Budaörs Város Önkormányzata a város Településszerkezeti Tervének és Helyi Építési Szabályzatának módosítására. A módosult dokumentumok egy hónapon át ismét véleményezhetők, 2014. május ...

Ókori jelmezekben, felvonulással ünnepelték Róma alapításának 2767. évfordulóját hétfőn az olasz főváros történelmi központjában, ahol római katonák is összecsaptak ...

Meglepetést keltett Albuquerque amerikai városban, hogy egy magyar származású rendőr, többszörös karatebajnok a saját pénzén vásárolt élelmet hajléktalanoknak, holott nemrég még abból kerekedett botrány, hogy a rendőrség letartóztatott több embert, akik a tilalom ellenére ételt osztottak az otthon nélkülieknek a ...

A Broadwayn is taroló Jersey Boys musical filmvászonra vitelével célozta meg az újabb kasszasikert az időskori alkotásaival beskatulyázhatatlanná vált Clint Eastwood; az előzetest a húsvéti hétvégén bocsátotta ki a Warner ...