Kinevezte Áder János köztársasági elnök tárca nélküli miniszterré Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárrá Lázár Jánost, a Miniszterelnökség másik két államtitkárává pedig Szijjártó Pétert és Győri ...

Az MSZP elnök-frakcióvezetője szerint megszegett ígéretekkel, a munkanélküliség növekedésével, gazdasági csőddel és a jogállam szétzilálásával írható le az Orbán-kormány első két ...

Kövér László kegyeleti aktusnak tartja Nyirő József újratemetését, azzal kapcsolatban nem kíván ideológiai vitába bocsátkozni a román féllel – mondta a magyar házelnök kabinetfőnöke hétfőn az ...

A kiszivárogtatásokra reagáló hivatalos szentszéki nyilatkozatok helyett egy nevét elhallgató vatikáni dolgozó számolt be az olasz sajtónak a pénteken letartóztatott pápai inas, Paolo Gabriele megbízóiról, hangoztatva, hogy a komornyik parancsnak ...

A román sajtó intézményes “bohóckodásról és radikalizálódásról” ír  a Nyirő József erdélyi író vasárnapi újratemetésére tett kísérlet ...

A román külügyminisztérium – hétfőre virradó éjszaka nyilvánosságra hozott sajtóközleményében – csalódottságát fejezte ki amiatt, hogy a magyar parlament elnöke szerepet vállalt a Nyirő József emlékének szentelt, vasárnapi nyilvános szertartás megszervezésében, annak ellenére, hogy a korábbi nyilatkozatokban magánjellegű eseményről volt ...

Victor Ponta román miniszterelnök vasárnap este közleményben ítélte el a kormánya által románellenesnek, antiszemitának és fasisztaszimpatizánsnak tartott Nyirő József székelyudvarhelyi újratemetésére irányuló kísérletet, és aggodalmát fejezte ki az ezzel kapcsolatos “incidensek” ...

 A hivatal hibáját egyetlen civilizált országban sem hárítják az ügyfélre, tehát mi nyugodt lelkiismerettel eltemethettük volna Nyirő Józsefet – mondta Kövér László, az Országgyűlés elnöke a Duna Televízió Heti Hírmondó című műsorában vasárnap este. Szász Jenő, a romániai Magyar Polgári Párt elnöke úgy fogalmazott: egy “kétlejes” igazoláson bukott meg az erdélyi író vasárnapra tervezett székelyudvarhelyi ...

Nyirő József újratemetésének székelyudvarhelyi szervezője, a Székelyudvarhelyért Alapítvány továbbra is a vasárnapi gyászszertartásra ...

Üres urna volt a Nyirő József újratemetéséért felelős kommunikációs vezető csomagjában, amelyet szombat délután a román rendőrség felnyitott. Ezt Lukács Csaba közölte szombaton az ...

A Hargita megyei rendőrség szóvivője szombaton azt közölte az MTI-vel Lukács Csaba rendőri feltartóztatása kapcsán, hogy csak rutinellenőrzéseket végeznek a közutakon, és tudomása szerint senkit sem állítottak ...

Hargita megye prefektusa szerint felfüggesztették Nyirő József erdélyi magyar író újratemetési engedélyét, amelyet a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatal ...