Budaörsi Infó

About Budaörsi Infó

Szobrot állítanak Sütő András erdélyi írónak, az egyetemes magyar irodalom kiemelkedő személyiségének a “leghűségesebb városban”, Sopronban. A köztéri alkotást szeptember 30-án, az író halálának 5. évfordulóján avatják fel a Deák tér nyugati szegletében, a református templommal szemben – közölte Szarka László, a szoborállítást kezdeményező helyi Kálvin Kör és Erdélyi Kör képviseletében az MTI-vel szerdán.

Felmentette a közokirat-hamisítás vádja alól Joav Blum izraeli-magyar üzletembert a Székesfehérvári Városi Bíróság első fokon; a szerdai tárgyaláson hozott ítélet nem jogerős, az ügyész a bűnösség megállapításáért fellebbezett.

A La Repubblica című olasz ellenzéki napilap online kiadása interjút közölt Gyurcsány Ferenccel, aki az újság berlini tudósítójának, Andrea Tarquininek a kérdéseire válaszolt.

Ha most vasárnap lennének a parlamenti választások, a Fidesz-KDNP 59 százalékkal továbbra is megőrizné több mint háromszoros előnyét az ellenzéki pártokkal szemben, ami biztosítja kétharmados többségét a törvényhozásban – olvasható a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásában, amelyet  szerdán hozott nyilvánosságra a honlapján.

Mintegy 1500 négyzetméternyi kiállítótérrel nyílik meg szombaton a Zelnik István Délkelet-ázsiai Aranymúzeum; a magánerőből létrehozott budapesti kiállítóhely csaknem ezer, aranyból készült műtárggyal, teázó-wunderkammerrel és ázsiai szoborkerttel várja a látogatókat.

A lehető legbanálisabb hiba okozta a Lokomotiv Jaroszlavl jégkorongcsapat Jak-42-es gépének egy héttel ezelőtti lezuhanását: a pilóták nem engedték ki a “kéziféket” – jelentette a Moszkovszkij Komszomolec című lap szerdán, saját, meg nem nevezett forrásaira hivatkozva.

Gyorsan terjed kontinensünkön a gyógyszer-rezisztens tuberkulózis – figyelmeztet az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely kedden tette közzé a betegség leküzdésének stratégiáját. 

Az elmúlt évtized paleontológiai felfedezései a dinoszauruszok teljesen új világát tárták fel, amelyek a korábbi elképzeléseknél is sokkal nagyobb, “elvetemültebb” és bizarrabb teremtmények voltak – a BBC brit televízió a prehistorikus állatoknak szenteli a Dinoszauruszok bolygója című új sorozatát, amelynek első részét szerda este vetítik.

Minden gyógyszertárba naponta többször szállítanak a nagykereskedők, így ellátási probléma biztosan nem lesz a következő időszakban a gyógyszerek árcsökkenése miatt – közölte az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) kedden az MTI-vel.

Kereken 105 órát tölt Németországban, 3 püspökséget keres fel és 30 programot bonyolít le XVI. Benedek pápa a jövő heti látogatása alatt.

Megnyílt kedden Londonban a világ legnagyobb védelmi és biztonsági ipari vására (Defence and Security Equipment International), amelyen több magyar vállalat is részt vesz.

A modern kínai irodalom egyik legnagyobb alakjának, az 1936-ban elhunyt Lu Hszünnek (Lu Xun) tíz elbeszélését tartalmazó kötet jelent meg magyar nyelven az író születésének 130. évfordulója alkalmából.