A németek többsége bizalmatlan a sajtóval szemben

Németországban a lakosság többsége bizalmatlan a sajtóval szemben, 60 százalék úgy véli, a médiának kívülről diktálják, hogy miről és hogyan számoljon be – mutatta ki egy hétfőn ismertetett felmérés.

 

A Bayerischer Rundfunk bajor tartományi közszolgálati műsorszolgáltató társaság megbízásából készült felmérés alapján a sajtó függetlenségében kételkedők szerint elsősorban a politika – állami intézmények, a kormány és a pártok -, és a gazdaság – a lobbisták és a hirdetők – diktálnak a médiának.

A keleti tartományokban, a volt NDK területén az országos átlagot meghaladó, 67 százalékos mindazok aránya, akik a sajtót kívülről irányított rendszerként fogják fel, és országszerte csupán 34 százalék tartja függetlennek a sajtót.

A TNS Emnid közvélemény-kutató intézet felmérésében megkérdezettek 60 százaléka szerint a tudósításokban nem jelenítik meg a nemkívánatosnak tartott véleményeket, 65 százalék pedig úgy véli, az újságíróknak nem szabad mindig kimondaniuk, amit gondolnak.

A német lakosság 55 százaléka szerint a média az államot, a kormányt és a gazdaságot támogatja tudósításai révén, és csupán 31 százalék érzi úgy, hogy a sajtó ellátja ellenőrző feladatát.

A németek 61 százaléka egyetért azzal az állítással, hogy a sajtó csak a politikusok és gazdasági vezetők döntéseire összepontosít, és nem számol be megfelelően a döntések következményeiről. Kétharmad ért egyet azzal az állítással, hogy a tudósítások felszínesek, túlságosan leegyszerűsítik az ügyeket és így előítéletek táplálnak, és 76 százalék véli úgy, hogy túl sok tudósítás szól a gondokról, és túl kevés a megoldásokról.

A németországi lakosság 18 éven felüli, németül beszélő részére nézve reprezentatív felmérés 1000 ember megkérdezésével készült március 11. és április 2. között.

 

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.