(Budaörs, 2016. május 13. – Budaörsi Infó) 2016. április 22-én ülésezett a képviselő-testület. Nagy nyilvánosság előtt ekkor hangzott el először, hogy valamilyen probléma merült fel az Europ-Med új fizikoterápiás központja körül. 2016. május 12-én sajtótájékoztatóval egybekötött helyszínbejárást tartott a budaörsi Fidesz. Nagy Sándor András, a helyi Fidesz elnöke és dr. Kovács Attila Csaba főigazgató főorvos ...

A következő napokban is többfelé várható eső, emellett erős, olykor viharos lehet a szél. Lehűlésre is számítani kell, néhol csak 12-13 Celsius-fokig melegszik majd fel a levegő – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtöki országos, középtávú ...

Kialakult a 26-os döntő mezőnye a stockholmi 61. Eurovíziós Dalfesztiválon, miután a csütörtöki második elődöntőből újabb tíz előadó jutott a szombati fináléba. Utóbbiba a magyar Freddie Pioneer című dalával már kedden ...

(Budaörs, 2016. március 13. – Budaörsi Infó) A TEEKE ebben az évben „Ki mit tesz Budaörs sokszínű kultúrájáért” címmel ki mit tud vetélkedőt szervezett. 2016. május 11-én volt az elődöntő, a legjobbak pedig másnap, május 12-én mutathatták meg a nagyérdeműnek, hogy ki mit tud. Közösségi oldalunkon nézzék meg az eseményen készült teljes ...

(Budaörs, 2016. május 13. – Budaörsi Infó) A jó időben egyre jobban benépesülnek a kiskertek, hétvégi házak. A tavaszi munkák elvégzéséhez szükséges kisgépeket és a komfortérzetet növelő használati tárgyakat (TV, zenelejátszó, mikrohullámú sütő) a gazda már nem hordja haza, hanem kint hagyja a hegyen, hiszen úgyis ott lesz rá ...

A klímaváltozás, élőhelyük elvesztése, betegségek és invazív fajok elszaporodása miatt az ismert növényfajok ötödét kipusztulás fenyegeti egy, a globális növényvilágról készült brit felmérés ...

Ronan Farrow a The Hollywood Reporterben megjelent cikkében a média felelősségére hívja fel a figyelmet, amiért nem gyakorol nyomást apjára, Woody Allenre, akiről nevelt lánya, Dylan azt állította, hogy kislány korában szexuálisan ...