Fidesz: be kell zárni a szociális rendszer kiskapuit

A Fidesz szerint még mindig sokan élnek vissza az állami segélyekkel, ezért a kormánypárt egyetért a kabinet azon döntésével, hogy be kell zárni a szociális rendszer kiskapuit – közölte Selmeczi Gabriella szóvivő az MTI-vel.

 

A szocialisták szakpolitikusa, Korózs Lajos szerdai sajtótájékoztatóján a segélyplafon bevezetését bírálta és a szociális ellátórendszerből való pénzkivonás ellen emelt szót.

A Fidesz szóvivője szerint azonban a nemzeti konzultáció során az emberek világossá tették: nem fogadható el, hogy valaki jobban éljen segélyből, mint becsületes munkából.

“Ez a kormánytöbbség arra kapott felhatalmazást, hogy megvédje a munkahelyeket, és minél több ember számára tegye lehetővé, hogy segély helyett munkából éljen” – írta közleményében Selmeczi Gabriella, hangsúlyozva: a Fidesz minden olyan kísérletet visszautasít, amely “megpróbálja Magyarországot visszafordítani, megalázza a terheket viselő, értékteremtő munkát végző embereket”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.