MSZP: a Fidesz-KDNP beismerte, hogy alkotmányellenes a választási feliratkozás

Az MSZP szerint a Fidesz-KDNP beismerte, hogy alkotmányellenes a választási feliratkozás bevezetése.

 

Molnár Zsolt, a szocialisták országgyűlési képviselője és budapesti elnöke arra reagált így, hogy a parlament alkotmányügyi bizottsága szerdán kezdeményezte: az alaptörvény ne csak lehetővé tegye az előzetes regisztráció bevezetését, hanem annak alapvető szabályait is tartalmazza. Így alkotmányos szinten szabályozhatják a névjegyzékbevétel kérelmezésének határidejét és módját, rögzítve, hogy Magyarországról nem, csak a határon túlról lehet levélben feliratkozni.

Az MSZP-s politikus az MTI-nek küldött közleményében azt írta: a Fidesz-KDNP ezzel világossá tette, tisztában van azzal, hogy választási eljárási törvényjavaslata nem állja ki az alkotmányosság próbáját. A kormányoldal szánt szándékkal meg akarja kerülni az Alkotmánybíróságot, elzárva a testületet a döntés lehetőségétől – foglalt állást.

Molnár Zsolt szerint ugyanakkor az alkotmánymódosító javaslat világos bizonyítéka annak, hogy “a Fidesz lassan felismeri azt, amit már az egész ország tud: mára megbuktak és 2014-ben Magyarország le fogja váltani őket”.

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.