A BKV Zrt. egykori vezetői, Antal Attila és Balogh Zsolt indokoltnak ítélték a menedzserszerződések keretében kifizetett nagy összegű juttatásokat a Hagyó Miklós volt szocialista főpolgármester-helyettes és társai ellen a Kecskeméti Törvényszéken folyó per csütörtöki tárgyalási ...

Újra a levegőbe emelkedett szerdán Budaörsön idősebb Rubik Ernő R–18c Kánya típusú repülőgépe, amely a jövőben rendszeresen fog ...

Fülcimpás súlyemelésben, kerékpáros magasugrásban és több más hasonló furcsaságban dőlhetnek meg világrekordok A lehetetlen kihívása (Impossibility Challenger) elnevezésű hétvégi ...

2012. október 19-én, pénteken, 19 órától a Budaörsi Kolping Család Egyesület szervezésében előadást tart Sztrilich Ágnes szociális testvér, „Én Benned-Neked hiszek!” – címmel, a Hit Évének jegyében. Helyszín: Mindszenty Iskola ...

A Práter Stadionból indul pénteken a hagyományos Bécs-Pozsony-Budapest Ultramaraton, melynek keretében helytörténeti kerékpártúrára is sor kerül, Horváth Jenő ultrafutó pedig egyedülálló módon gyakorlatilag egyben, 48 óra alatt teljesíti a 317 km-es ...

Budaörsön élő építészek munkáinak, illetve az elmúlt években megvalósult építészeti beruházások bemutatását vállalta fel nemrég a Városháza aulájában nyílt ...

Elkezdődött a Budapest Kézilabda Gyermekbajnokság. Utánpótlás csapataink három korcsoportban indult el a versenyen. Eddig egyik korosztályunk sem tudott még nyerni, azonban hősiesen küzdötték végig a ...

A Budaörsi Rendőrkapitányságra szokatlan bejelentések érkeztek 2012. október 17-én 21:00 óra körüli ...

Pénzadományt ajánlottak fel Kenéz Imre rendőr törzszászlós családjának szerdán az ausztriai Feldbach rendőrkapitányságának munkatársai, és együttérzésüket fejezték ki a hozzátartozóknak – tájékoztatta Magyarország bécsi nagykövete az ...

Fel akarta robbantani a New York-i regionális szövetségi bank (Federal Reserve Bank) New York-i épületét egy, az al-Kaida terrorszervezettel rokonszenvező bangladesi férfi – jelentette be szerdán a Szövetségi Nyomozó Iroda ...

Az M1 a kedd esti magyar-török labdarúgó világbajnoki selejtező mérkőzéssel 17,6 százalékos közönségarányt ért el, és 2 millió 82 ezer nézőt ültetett a képernyők elé rövidebb-hosszabb időre, “ezzel újabb 300 ezer ember csatlakozott Magyarország legnagyobb szurkolótáborához” – olvasható a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) ...

A szerdán bejelentett adóváltozások után is megéri cafetériában gondolkodniuk a munkáltatóknak, ám nem biztos, hogy az adminisztrációs költségek miatt továbbra is mindenki alkalmazni fogja, aki eddig, s jelentős feszültséget okoz majd a munkáltatók és a munkavállalók között, hogy ki viselje az adóemelés terhét – mondta Hegedüs Sándor, az RSM DTM adópartnere az MTI-nek.   Matolcsy ...