Vége a balhés tinédzserek terrorjának – Rendőrkézen az éjszakai verekedők

Korábban hírt adtunk arról, hogy április 4-én rátámadtak egy 18 éves fiúra az Aradi utcai buszmegálló és a Pikler Söröző között.  Az agresszív fiatalkorú társaság ellen csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást a Budaörsi Rendőrkapitányság. Tettüket elismerték. Az egyik 17 éves verekedőt szintén egy hasonló bűncselekmény elkövetése után fogták el rendőrök, akkor egy 26 éves férfira rontott rá.

Az éjszakai verekedésről tőlünk, a budaorsiinfo.hu-tól értesült a Budaörsi Rendőrkapitányság, és azonnal megkezdte a sértett, illetve az elkövetők felkutatását. A szemtanúk is komoly segítséget nyújtottak a nyomozásban. A Budaörsi Rendőrkapitányság sajtóreferense, Sződényi Zita a Budaörsi Infónak korábban elmondta, hogy nem érkezett hozzájuk ez ügyben bejelentés és senki nem riasztotta aznap este a rendőrséget a Facebookon terjedő híresztelések ellenére. Sződényi Zita  kijelentette, hogy a Budaörsi Rk. becsületbeli ügyként kezeli az esetet.

2012. március 31-én hajnali 01:00 óra körüli időben a – Budapestről érkező 940-es  éjszakai autóbuszról leszállva, erősen ittas állapotban – a Pikler Söröző előtt támadtak rá egy 18 éves srácra, majd a segítségére siető ismerőseire is. A 18 éves sértett könnyű sérüléseket szenvedett, a szeme alatti rész felrepedt. A megtámadottak visszamenekültek a sörözőbe, ahova a verekedőket a kocsma vendégei nem engedték be.

Ezt követően a társaság tovább hangoskodott a söröző előtt, majd az onnan, zárás után távozó fiatalok után mentek ismét, akik ettől megijedve az egyik fiú házának udvarára futottak be. A balhés tinédzserek ezután kezdtek bele igazán a “csoportosan elkövetett garázdaság bűntette” elkövetésébe, amikor a ház kerítését megrongálták, folyamatosan szitkozódtak és köpködtek a bentlévők felé, majd ezt megunva elhagyták a helyszínt.

A nyomozás során az is megállapítást nyert, hogy Ny. László, a 17 éves visszaeső garázdálkodó április 06-án hajnali 02:00 óra körüli időben – hasonlóan a március 31-i esethez –  a 940-es éjszakai buszjáratról leszállva, szintén ittas állapotban haverjaival szidalmazott, majd többször megütöttek egy 26 éves budaörsi férfit.

A 17 éves budaörsi garázda beazonosítása és kihallgatása április 6-án megtörtént. Ő és tettestársai beismerték a bűncselekmény elkövetését. Ellenük csoportosan elkövetett garázdaság bűntett elkövetése miatt indított nyomozást a Budaörsi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya. Az illetők szabadlábon védekeznek.

Matsinhe Dénes

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.