A tartósan fennálló szemremegés a Parkinson-kór korai jele lehet, a szemgolyó mozgásának tesztelése segítheti a betegség megállapítását – vélik vizsgálataik alapján amerikai ...

A világ legritkább kacsaféléje, a madagaszkári cigányréce (Aythya innotata) jelentékeny szaporodásnak indult egy madagaszkári fajmentő állomáson: egyszerre 18 tojással járult hozzá a vadon mindössze pár tucatnyi egyedet számláló faj ...

A Budaörsi Közéleti Klub keretében továbbra is érdekes és ismert embereket, időszerű mondanivalóval rendelkező személyiségeket hívunk meg Budaörsre. Szeretnénk, ha rendezvényeink hozzájárulnának a város szellemi pezsgéséhez és a vitakultúra gyarapításához. Úgy érezzük, eddigi vitaestjeink jól szolgálták ezt a közösségi ...

Nagy tisztaságú “ablak” készülhet grafénból, amellyel az eddiginél nagyobb felbontással tanulmányozhatók a folyadékok – számoltak be róla amerikai fizikusok a Science tudományos ...

Eutanáziával segítették halálba 1996-ban az akkor már 15 éve rákban szenvedő Francois Mitterrand volt államfőt, a jelenlegi elnök, Nicolas Sarkozy pedig tiltott gyógyszereket szed – ezt állítja két újságíró kedden megjelent ...

Az általános iskolák 2013. január 1-je után is önkormányzati tulajdonban maradnak, az állam csak az oktatást, illetve az ahhoz kapcsolódó feladatokat veszi át, illetve finanszírozza – közölte a Belügyminisztérium önkormányzati helyettes államtitkára egy keddi budapesti önkormányzati ...

Legalább 600 gyereke született egy osztrák tudósnak ...

A kormány nem ismeri pontosan a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val kötendő hitelmegállapodás előfeltételeit, “ellentétben azzal, amit nagyon sokan mondanak itthon, külföldön egyaránt” – mondta Martonyi János külügyminiszter kedden az ATV Híradójában. Kitért arra is, hogy véleménye szerint a politikai feltételek elfogadhatatlanok ...

Egy argentin-svéd kutatócsoport felfedezte egy patagóniai lelőhelyen a hetvenmillió éve élt, titokzatos madárformájú dinoszauruszfaj ...

Határon Túli Magyar Színházi Szemlét rendeznek május 9. és 14. között a Thália Színházban, a találkozón nyolc színház mutatkozik be – közölte a Thália Színház kedden az ...

Felelős állattartásra hívja fel a figyelmet az Orpheus Állatvédő Egyesület, amely húsvét utáni nyúlmentő programot ...

Babonák, fekete macskák, péntek 13? A VI. Budaörsi Kerékpáros Felvonulás szervezői már régóta nem riadnak meg a ...