Még senkinek nincs államfőjelöltje – jelentette ki az új köztársasági elnök jelölésének folyamatáról zajló ötpárti egyeztetés után, hétfő este a Fidesz ügyvezető alelnöke újságíróknak nyilatkozva az Országházban. A szocialista Mesterházy Attila viszont azt mondta, hogy Kövér László “az egyik erős jelölt”. Az ellenzéki pártok egyetértettek abban, hogy az egyeztetésnek nem volt valódi értelme, mert a ...

… de sajnos csak egyes periódusokban tudták azt játszani, amit valójában tudnak, mondta el lapunknak Mihály Attila. „Nem biztos, hogy nyertünk volna, de több volt ebben a mérkőzésben, mint amit kihoztunk belőle.” – így értékelte a vasárnap délutáni Budaörs-Nyíradony találkozót csapatunk másodedzője, Mihály ...

Vezető nyugati lapok és hírügynökségek kommentálták hétfőn Schmitt Pál ...

Ötpárti egyeztetés kezdődött hétfő este a parlamentben az új államfő jelöléséről, miután az eddigi köztársasági elnök, Schmitt Pál a nap folyamán lemondott ...

Március 31-én kora hajnalban  egy 4 főből álló társaság támadt rá egy utcán sétáló fiatalra a Pikler Söröző előtt.  A verekedés közben a tizenéves fiú 8 napon túli sérülést szenvedett, a szeme alatti rész felszakadt.  A rendőrséghez nem érkezett bejelentés. A mentőket nem ...


Hétfőn a parlamentben jelentette be Schmitt Pál, hogy lemond államfői megbízatásáról. A vonatkozó szabályok értelmében a lemondás érvényességéhez az Országgyűlés elfogadó nyilatkozata szükséges. Az új köztársasági elnököt az elődje megbízatásának megszűnésétől számított harminc napon belül kell megválasztani, hivatalba lépéséig az államfői feladat- és hatásköröket az Országgyűlés elnöke ...

Ötven nappal a debreceni úszó Európa-bajnokság előtt Kiss László szövetségi kapitány ismertette a hazai rendezésű kontinensviadalra nevezendő versenyzők névsorát, jelezve egyszersmind, hogy a 30 fős keret nagyjából véglegesnek ...

A képviselő-testület egyhangúan fogadta el a szándéknyilatkozatot amely, arról szól hogy az önkormányzat továbbra is elkötelezett a Budaörsi oktatási intézmények jelenlegi színvonalának megőrzésében. A javaslat elfogadását hosszas, körülbelül 50 perces vita előzte ...

Csökkentheti az alkalmazott stressz-szintjét, növelheti a munkahelyi morált, ha a dolgozó beviszi a kutyáját a munkahelyre – derült ki egy amerikai ...

2012. április 3-án, kedden, 15 órától házi rézfúvós versenyt tartanak a Leopold Mozart Zeneiskolában (Rózsa utca 17.). További információk itt ...

Ezen a héten a Budaörs Rádió Térerő című műsorának vendége lesz: Hétfőn, 16 órától: Wunderlich Gábor, “Budaörs Szeme”. Kedden, 16 órától: Tóth Géza drfit magyar bajnok. Szerdán, 16 órától: a Budaörsi Játékszín színésze, aki a színház új darabjáról mesél majd. Csütörtökön, 16 órától: Lőrincz Mihály a Városháza műszaki ügyosztályvezetője, akivel a Kőhegyen található pincék állapotáról, ...

Egyetlen éjszaka alatt kellett felkészülnie három izraeli hadihajó legénységének egy tíznapos olaszországi hadgyakorlatra, de amikor vasárnap reggel indulásra készen álltak, az izraeli haditengerészet parancsnoka közölte, csak áprilisi tréfa volt, nem lesz semmilyen ...