Villantottak a csajok…

… de sajnos csak egyes periódusokban tudták azt játszani, amit valójában tudnak, mondta el lapunknak Mihály Attila.

„Nem biztos, hogy nyertünk volna, de több volt ebben a mérkőzésben, mint amit kihoztunk belőle.” – így értékelte a vasárnap délutáni Budaörs-Nyíradony találkozót csapatunk másodedzője, Mihály Attila.

 

Vasárnap délután a Nyíradonyi VVTK együttesét fogadták a budaörsi lányok. Először ifi csapatunk lépett pályára, és aratott 10 gólos győzelmet a vendégek felett. A felnőttek mérkőzése azonban a várakozásoknak megfelelően nehéznek bizonyult. „A védekezésben és a támadásban egyaránt elkapkodott megoldásokkal magunkat löktük gödörbe.” – nyilatkozta Mihály Attila. A másodedző szerint csak egy-egy jó momentum, 5-10 perces periódusok voltak, amikor a lányok koncentráltan játszottak, erre viszont szükség lett volna a meccs teljes ideje alatt.

Több lehetőség kínálkozott a gólszerzésre, amiket sajnos nem tudtunk kihasználni. A védekezésben is sok hibát vétettünk, ezzel megkönnyítve a vendégek dolgát. A gólhelyzeteket sem tudtuk mindig kihasználni, a budaörsiek hibás lövéseit értékesítve pedig az ellenfél gyors indításokkal pontot tudott szerezni. Így a találkozó 27-35 arányban a listavezető Nyíradony javára dőlt el.

A következő mérkőzésünk idegenben lesz, egy hét szünet után, április 15-én az Eger otthonába utazunk. Eredményes felkészülést kívánunk! Hajrá Budaörs!

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.