A magyarok számítanak Európa legelhízottabb nemzetének, és világszinten is a negyedik helyen állnak – közölte a Magyar Elhízástudományi Társaság (MET) a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését idézve szerdán az ...
Legfrissebbek
-
BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
-
Már pályázhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra
-
Csaknem kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált kötete
-
KIM: már igényelhetőek az előadó-művészeti támogatások
-
Több mint húszezren szavaznának átjelentkezéssel az önkormányzati választáson
-
Ismét egy évig önálló beavatkozók a budaörsi önkéntes tűzoltók
-
A májusi Budaörsi Infó a postaládákban
-
Fókuszban a szállítók
-
Naposan indul a hét, majd megnő a záporok, zivatarok esélye
-
Baleset történt az M1-esen Budaörsnél, több kilométeres a torlódás
-
Útburkolati jelek felfestése Budaörsön május 13-án és 14-én
-
A nagyobb méretű járművek holtterére figyelmeztető programot indít a BKK
Magyarországon az emberek 20 százaléka időskorú (60 év felett), azaz mintegy két millióan. Sokan teljesen egyedül élnek, hiszen napjaikban egyre kevésbé jellemzőek a többgenerációs családok, ahol a nagyszülők, a gyerekek és az unokák is együtt élnek. Figyeljünk az idősek problémáira, segítsük őket a mindennapokban, törekedjünk óvni őket a veszélyektől. Ehhez fogadják meg a cikkben található rendőrségi ...
- Budaörsi INFÓ
- 2018 szeptember 24.
- Budaörsi Hírek, Életmód, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2018. szeptember 24. – Budaörsi Infó) Kautzky-Szemők Adrienn természetgyógyász, fitoterapeuta-reflexológus hamarosan ingyenes előadássorozatot indít Budaörsön a Kamaraerdei Közösségi ...
- Budaörsi INFÓ
- 2018 szeptember 12.
- Életmód, Gasztronavigátor, Tudomány
- 0 Komment
Ha az emberek egészségesebb, több gyümölcsöt és zöldséget tartalmazó étrendre térnek át, akár 55 százalékkal is csökkenhet a “vízlábnyom” egy új tanulmány ...
Fontos évente bőrgyógyásszal ellenőriztetni az anyajegyeket, mert könnyen rosszindulatú daganattá változhatnak – mondta Nagy Éva bőrgyógyász hétfőn az egyik televízió csatorna ...
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító “energialöket” kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában – mondta Antal Emese dietetikus az egyik tévécsatorna vasárnap reggeli ...
A gyerekek negyede úgy indul el otthonról, hogy nem reggelizett, pedig a napindító “energialöket” kell ahhoz, hogy tudjon gondolkodni, jól teljesíteni az iskolában – mondta Antal Emese dietetikus az egyik televízió ...
Nem mozog eleget a világ népességének több mint negyede, 1,4 milliárd ember, és ez az adat 2001 óta csupán nagyon kicsit javult – állapította meg az Egészségügyi Világszervezet (WHO) friss ...
Már 17 éves korra látható károsodást okoz az artériáknak a dohányzás és az alkoholfogyasztás brit kutatók ...
- Budaörsi Infó
- 2018 augusztus 21.
- Életmód, Gasztronavigátor, Tudomány
- 0 Komment
A szénhidrátban túl alacsony vagy túl magas étrend megemeli a korai halálozás kockázatát a Lancet című folyóiratban megjelent új tanulmány ...
Az e-cigaretta belélegzett párája károsíthatja az immunrendszert – állapította meg egy új brit kutatás, amelyről a BBC News ...
Egy speciális vegyület révén képesek csökkenteni bizonyos zöldségek, köztük a káposzta, a brokkoli és a kelkáposzta a bélrák kialakulásának ...
Legutóbbi hozzászólások