Kilencven adózónál állapított meg jelentős összegű adóhiányt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a harmadik negyedévben, közülük öttől követel a bírságokkal együtt 1 milliárd forint feletti összeget, egyikük egy ...
Legfrissebbek
-
Még korai rúdtáncleckéket venni – Szélesíteni fogják a Kötő utcánál a járdát
-
Pókhálósmolyok lepték el a budaörsi Kő-hegy egy részét
-
Budaörs kerékváros – Biciklizz te is a munkába
-
Medvét láttak Pest vármegyében
-
NAV: a személyi jövedelemadó-bevallási tervezetet érdemes május 21-e előtt átnézni
-
Cannes – Mesterséges intelligenciával erősítik a fesztivál biztonságát
-
Az A-vitamin csoport elnevezésének és táplálkozási ajánlásának átalakítását javasolják kutatók
-
Asztalitenisz olimpiai selejtező – Négy magyar Szarajevóban, Póta az ötödik kiemelt
-
BRFK: tíz órán belül elfogták a kötözős rablót
-
Már pályázhatnak a vállalkozások Az Év felelős foglalkoztatója pályázatra
-
Csaknem kétmillió forintért kelt el József Attila dedikált kötete
-
KIM: már igényelhetőek az előadó-művészeti támogatások
Magyar és kanadai bölcsész kutatók és természettudósok a Nature Scientific Reportsban megjelenő tanulmányában cáfolta azt a nagy visszhangot keltett hipotézist, amely szerint a tatárok hirtelen kivonulása Magyarországról 1242-ben környezeti, mégpedig elsősorban klimatikus okokkal lenne ...
Hét élelmiszer volt teljesen azonos összetételű abból a megegyező csomagolásban forgalmazott 21-ből, amelyet a cseh mezőgazdasági minisztérium vizsgáltatott meg öt európai uniós országban – közölte a tárca csütörtökön Prágában ...
Számos hibát talált a halrudacskák legfrissebb terméktesztje során a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), 15 esetben hatósági eljárást indítottak – közölte a hivatal az ...
- Budaörsi INFÓ
- 2017 október 14.
- Budaörsi Hírek, Helyi hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2017. október 14. – Budaörsi Infó) Megújult az első négy utca csatornahálózata a Budapest Komplex Integrált Szennyvízelvezetése (BKISZ) címen futó projekt keretében. A fővárossal közös fejlesztés során megszűnik a budaörsi szennyvíztisztító telep, és a budaörsiek szennyvize is a legmodernebb technológiával működő csepeli tisztítóműbe kerül, valamint nyolc utca szennyvíz rekonstrukciója is megvalósul. Ezek közül készült ...
- Budaörsi INFÓ
- 2017 október 14.
- Programajánló
- 0 Komment
(Budaörs, 2017. október 13. – Budaörsi Infó) Szülinap Aprajafalván – a Pódium Színház zenés mesejátéka egy részben a Kamaraerdei Közösségi Házban 2017. október 28-án 15 órakor. A belépés ...
- Budaörsi INFÓ
- 2017 október 14.
- Hírek, Közlekedés
- 0 Komment
Futóverseny miatt jelentős forgalomkorlátozásra kell számítani szombaton és vasárnap Budapesten, a tömegközlekedési járatok menetrendje is módosul – közölte a Budapesti Közlekedési Központ ...
Volodimir Hrojszman ukrán miniszterelnök “egy mentálisan beteg ember” kijelentésének nevezte csütörtökön Milos Zemannak a héten tett nyilatkozatát, amelyben a cseh elnök azt javasolta, hogy Ukrajna adja el Oroszországnak az utóbbi által már amúgy is önkényesen elcsatolt Krím ...
Az eddig ismert legkorábbi leprás megbetegedés csonttani tüneteit mutatták ki kutatók a mai Abony közelében a rézkorban élt emberek ...
Novemberben kapják kézhez a nyugdíjasok a nyugdíjprémiumot, valamint a nyugdíjkorrekció összegét – erősítette meg az MTI-nek Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért is felelős ...
Jövő évtől vezető nélküli autók is közlekedhetnek Kaliforniában – döntöttek szerdán az illetékes kaliforniai ...
- Budaörsi INFÓ
- 2017 október 13.
- Budaörsi Hírek, Kiemelt
- 0 Komment
(Budaörs, 2017. október 13. – Budaörsi Infó) Budaörs gazdag szórakozási és sportolási lehetőségei tovább ...
Legutóbbi hozzászólások