Önként jelentkezett rabosításra kedden Austinban Rick Perry republikánus texasi kormányzó, miután a hatalommal való visszaélés miatt két pontban vádat emeltek ...

Keanu Reeves bérgyilkost játszik egy tévésorozat főszereplőjeként – jelentette be a műsort készítő Slingshot Global ...

Az ősszel induló 2014/2015-ös tanévben összesen 103 állami és öt nem állami fenntartású intézmény kapta meg a jogosultságot a köznevelésben a felzárkózást segítő, úgynevezett híd programok elindítására; az állami iskolák közül 95 tartozik a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (Klik) irányítása alá, nyolc intézmény a Földművelésügyi Minisztérium szakiskolája – tájékoztatta a Klik kedden az ...

Az amazóniai folyami teknősmama hat hangot használ, amikor kicsinyeivel “beszél” – állapították meg brazil kutatók, akik éveken át készítettek hangfelvételeket, miközben a hüllőket ...

Ebola-fertőzés gyanújával kórházba szállítottak kedden Berlinben egy nőt, aki a közelmúltban Nyugat-Afrikában járt, az első vizsgálatok szerint azonban nagy valószínűséggel nem a halálos vírussal fertőződött ...

(Budaörs, 2014. augusztus 19. – Budaörsi Infó) 2014. augusztus 18-ai cikkünkben Kisberk Balázs, a Budaörsi Agrárgazdasági Bizottság elnöke arról nyilatkozott szerkesztőségünknek, hogy 2014. szeptember 12-én, 4 órakor tervezik megnyitni a második budaörsi piacot, a régi posta épületének udvarán. Az új piacot Óvárosi Gazdapiacnak nevezték el. A témával kapcsolatban közösségi oldalunkon vita alakult ki, így megkérdeztük Wittinghoff Tamást, Budaörs polgármesterét ...

Idén minden eddiginél korábban, már augusztus 19-én elérkezett a globális túlfogyasztás napja: 2014-ben alig több mint nyolc hónap alatt használta el a Föld lakossága azt az erőforrás-mennyiséget, amelynek egy évre kellett volna elegendőnek lennie ahhoz, hogy a bolygó a jelenlegi állapotában ...

(Budaörs, 2014. augusztus 19. – Budaörsi Infó) A választások közeledtével megkérdeztük a pártok helyi vezetőit és Budaörs polgármesterét a választási rendszerről, hogy hol tartanak most a jelöltállításban és arról, hogy milyen kampányra számítanak idén. Császárné Kollár Tímea, a Jobbik Pest megyei és budaörsi elnöke nem köt kompromisszumokat, pártja „nemzeti radikális értékrend” alapján dönt a ...

Az augusztus 20-i ünnepi rendezvények, illetve az előkészületek miatt változik a budapesti közösségi közlekedés menetrendje, a MÁV pedig több vonatot indít Budapestről a tűzijáték ...

Már igényelhető mindkét, rekordalacsony kamatozású diákhitel-konstrukció a 2014/2015-es tanévre, az igénylés a Diákhitel Direkt online felület mellett a felsőoktatási intézmények elektronikus hallgatói felületén is ...

Világszerte egyszerre gyújtanak tüzet a magyar cserkészek Szent István napján. A lángok mindenhol helyi idő szerint este kilenckor lobbannak fel a nemzeti összetartozás jeleként – közölte a Magyar Cserkészszövetség ...

Címét megvédve 400 m vegyesen aranyérmes lett Hosszú Katinka a berlini úszó Európa-bajnokság hétfői versenynapján. Sikerével a magyar úszósport 76. Eb-elsősége született meg ötvenméteres ...