Csend Hangja Klaszter konferencia

2014. április 25-én tartotta konferenciáját a Csend Hangja Klaszter, a több mint 2 éves fennállásának és eredményeinek bemutatására. A Klaszter célja, hogy felhívja a társadalom figyelmét a siketek, nagyothallók és más fogyatékkal élők helyzetére, életkörülményeire, problémáira, de örömeire is, hogy ily módon a társadalom, és gazdasági élet szereplőit a fogyatékkal élők helyzetének javítása érdekében országos aktív szerepvállalásra ösztönözze.

 

Dr. habil. Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola rektora, a klaszter elnöke köszöntötte a kedves vendégeket, majd Csizi Péter, Pécs város Önkormányzatának Alpolgármestere, méltatta Fanni és a klaszter munkáját.

Fekete Gyula, a BKK Közút munkatársa a vállalat keretein belül tartott jelnyelvi oktatásról és siket kollégáival való együttműködésről tartott rendkívül érdekes és tanulságos előadást.

A konferenciát megtisztelte jelenlétével többek között Vajda Alexandra personal stylist, Meszlényi Rózsa Ph.D. a Tomori Pál Főiskola rektora, Zugmann Péter, Budafok-Tétény Alpolgármestere, aki Szabolcs Attila Polgármester úr szavait tolmácsolta, valamint Hegedűs Tamás képviselő úr is.

Rendkívül érdekes és elgondolkodtató előadást hallhattunk az Együtt az Eltűnt Gyermekekért Alapítvány munkájáról is Sinka Vivientől, aki Weisz Fannihoz hasonlóan (2013 – Fiatalok a Fiatalokért díj nyertese), 2014-ben kapta a Fiatalok a Fiatalokért díjat, az Új Nemzedék program jóvoltából.

A Vodafone angyal program egy egyedülálló CSR kezdeményezés, melyről Nyilas Orsolya tartott látványos bemutatót. Bartos Pál a Hallatlan Alapítvány munkáját mutatta be. A Publicity Aim Kft. – mint az egyik alapító tag – előadása Böjte Csaba szavaival zárult: „Aki nem hisz abban, hogy mennyi jó ember van, az kezdjen el valami jót tenni, és meglátja, milyen sokan odaállnak mellé”

A moderátor szerepét Dobronyi Tamás címzetes egyetemi docens, a Csend Hangja Klaszter projektmenedzsere töltötte be.

A rendezvény Weisz Fanni „A Csend világából a Csend hangjáig” című előadásával zárult, ahol a plénum számára izgalmas és a hallók számára edukatív jelnyelvi szituációs feladatok részesei lehettek a megjelentek.

 

Csend_Hangja Klaszter3

Csend_Hangja Klaszter2

 

Csend_Hangja Klaszter

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.