Külföldi sajtó Magyarországról – Sok külföldi lap foglalkozik a magyar választással

Számos külföldi lap foglalkozott csütörtökön a magyar választási kampánnyal és a választások várható kimenetelével.

 

A Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című német konzervatív lap és a liberális Süddeutsche Zeitung a választások előtti belpolitikai helyzetről közölt beszámolót csütörtöki számában, a Die Zeit című liberális hetilap pedig Orbán Viktorról közölt portrét az online kiadásában.

A FAZ És mégis rá szavaznak címmel közölte Stephan Löwenstein írását, aki kiemelte: a jelek szerint az ellenzék már beletörődött sorsába, hiszen Orbán Viktor győzelmében már alig valaki kételkedik. Kifejtette: a baloldali ellenzék heterogenitása és vezetőinek kölcsönös ellenszenve miatt a Fidesz könnyűszerrel ki tudja játszani őket egymás ellen. Tovább nehezíti a baloldal helyzetét a Simon-ügy – írta a FAZ szerzője, megjegyezve, hogy a “nevető harmadik” a Jobbik lehet a választáson, és az LMP is profitálhat a baloldal megosztottságából és gyanús ügyeiből.

A Süddeutsche Zeitung “Egy korszak hajnalán” címmel közölte Cathrin Kahlweit írását. Orbán Viktornak “minden esélye megvan arra, hogy vasárnap ismét győzelmet arasson”. A baloldali ellenzék helyzetét nehezítik a személyi viták, a szövetség tagjai közötti béke törékenysége, egy “adózási botrány” és “az Orbán személyére szabott média- és kampányszíntér” – tette hozzá Kahlweit, megjegyezve, hogy a választáson előretörhet a Jobbik.

A Die Zeit Tehetséges, öntörvényű és a hatalom megszállottja címmel közölte Justus von Daniels írását Orbán Viktorról. A szerző úgy vélte: a kormányfő, akit  már 25 évesen nemzedéke legnagyobb politikai tehetségeként tartottak számon, “egy kiválasztott magabiztosságával kényszeríti rá magát országára, és nagyon úgy tűnik, hogy (…) újraválasztják”. Hozzátette: Orbán “jó hatalomtechnikus” és jól használ fel különböző politikai hagyományokat a saját javára. Orbán Viktor “nem építi le a demokráciát és a jogállamiságot, hanem egyszerűen nem veszi komolyan. Mindegy neki, hogy milyen jogkörökkel rendelkezik az alkotmánybíróság és mennyire szabad a sajtó. A lényeg az, hogy most nem zavarják” – írta a Die Zeit szerzője.
http://www.zeit.de/politik/ausland/2014-04/viktor-orban-ungarn/komplettansicht

Orbán Viktor politikájáról közöl választás előtti elemzéseket a The Economist és a Financial Times.

A The Economist című hetilap  online kommentárrovatában megjelent cikk szerint kevés politikai vezetőt öveznek olyan szenvedélyes indulatok, mint a magyar kormányfőt. Orbán Viktort “messianisztikus önhit kerítette hatalmába”, támogatói részéről pedig szinte kultikus elkötelezettséget élvez. Hívei a nemzet megváltójaként tisztelik, aki kimentette Magyarországot az Európai Unió, az IMF, a ragadozó multik, a kapzsi bankok és az országot a külföldieknek kiárusítani kész liberálisok szorításából. Bírálói szerint ugyanakkor a magyar miniszterelnök az autokratizmus felé halad. A brit politikai-gazdasági folyóirat szerint ha Orbán Viktor megnyeri a vasárnapi választásokat, a következő négy évet várhatóan a hatalom további központosítására, az ország képzeletbeli ellenségeinek támadására és a máris mélyen megosztott társadalom további polarizálására használná.
http://www.economist.com/blogs/economist-explains/2014/04/economist-explains-0

Kester Eddy, a Financial Times budapesti tudósítója azt írta a lap Európa-rovatában közölt elemzésében, hogy Orbán Viktor bírálói megkérdőjelezik a gazdasági előrelépésekről szóló adatokat. A kritikusok szerint a gazdaságpolitika fenntarthatatlan, súlyosan károsítja a befektetői bizalmat és részrehajló módon a kormányközeli oligarchák cégeit támogatja. A brit gazdasági-politikai napilap idézi Bajnai Gordon volt miniszterelnököt, aki szerint a kormány “szemezget a statisztikákból”, és a Fidesz nem teremtett növekedést. Bajnai szerint a magyar gazdaság teljesítménye még mindig csak 1,5 százalékkal nagyobb, mint négy éve, és 4-5 százalékkal elmarad a 2008-as globális válság idején mérttől.
http://www.ft.com/cms/s/0/9b9aa140-b59d-11e3-a1bd-00144feabdc0.html?siteedition=uk#axzz2xls5Tkwq

Hármasban az oligarcha ellen címmel közölt elemzést a Libération. A francia baloldali lap a gyanús állami földpályázatokkal kapcsolatos jelentést megfogalmazó Ángyán József, a Vidékfejlesztési Minisztérium lemondott parlamenti államtitkára, az áfabotrányt kirobbantó Horváth András, a NAV volt alkalmazottja és a szekszárdi “trafikmutyit” leleplező Hadházy Ákos volt fideszes önkormányzati képviselő történetén keresztül mutatta be az oligarchaügyeket: “látták a rezsimet sikkasztani vagy terrorizálni a köztisztviselőket, s a parlamenti választások jelöltjeként megpróbálják felrázni a nemzetet az apátiából”. A cikkszerző Florence La Bruyere szerint ők “egy elveszett morál hírnökei, három muskétás, akik nemet mernek mondani Orbán Viktor korrupciós rezsimjére”. Nem félve az elszigetelődéstől, kampányolnak a parlamenti választáson, amelyet a Fidesznek jó esélye van megnyerni – jegyezte meg a tudósító. Kiemelte, hogy ők hárman ugyanakkor “hiába papolnak”, mert apátia uralkodik az országban. “Orbán Viktor pedig megértette, hogy felépíthet egy tekintélyelvű rezsimet, amelyben az állampolgár azzal a feltétellel őrizheti meg a szabadságát, hogy nem politizál” – írta a Libération.
http://www.liberation.fr/monde/2014/04/02/hongriea-trois-contre-l-oligarchie_992640

Pusztán formaságnak tűnik az április 6-i magyarországi parlamenti választás, Orbán Viktor miniszterelnök pártja, a Fidesz ugyanis meggyőzően vezet a közvélemény-kutatásokon – fogalmazott Orbán szabályai című kritikus hangvételű cikkében a Vreme című szerb hetilap. A szerző, Bódis Gábor újságíró kiemelte: soha nem volt még ennyire csendes a magyar kampány, ami annak tudható be, hogy a Fidesznek nem kedvezne a “hangoskodás”, ezért “kerülni kell minden olyan csapdát, amelynek során kormánykritikára kerülhetne sor, nem kell bemutatni semmilyen választási programot, a főbb politikusokat, elsősorban Orbánt pedig meg kell óvni a nyilvánosságtól” – írta.

A határnyitás óta nem érkezett annyi magyar Ausztriába, mint 2013-ban – írta a Format című osztrák gazdasági hetilap online kiadásában. A lap szerzője szerint a fiatal és a magasan képzett magyarok Ausztriába költözése a magyarországi gazdasági helyzettel és az Orbán-kormány intézkedéseivel indokolható. Változás nem várható, hiszen “alig fér kétség ahhoz, hogy a Fidesz újra nyerni fog” – jegyezte meg a lap. Hozzátette: a magyar választási rendszer átalakítása után a kétharmados többség újbóli megszerzése is valószínű.
http://www.format.at/articles/1414/582/373964/auszug-magyaren

Magyarország elmúlt négy évét értékelte az Új Szó gazdasági elemzője aki a pozsonyi magyar nyelvű lap hasábjain csütörtökön megjelent kommentárjában úgy vélte: a választások eredményétől függetlenül gazdasági szempontból további nehéz évek várnak Magyarországra.

Horbulák Zsolt gazdasági elemző szerint Magyarország elmúlt négy évét szinte lehetetlen értékelni, mivel az, az egyes megítélési szempontok alapján mást és mást mutat, “nem egyszínű a kép”. Az Európai Bizottság elvárásai teljesültek, az államháztartási hiány 3 százalék alá került, ugyanakkor az emberek többsége “többet várt” Orbán Viktor kormányától, a külföld pedig “inkább elégedetlen”. A munkanélküliség csökken, de csak a közmunkának köszönhetően, nagyon alacsony az infláció de a keresletbővülés nem indult meg – mutat rá az elemző, aki megjegyzi: “nem csak számokkal él az ember” s a tények megítélésénél, vagyis a választás alkalmával az alternatívákat is mérlegelni kell, és fel kell tenni a kérdést, “ki tud ennél jobbat kínálni?”

facebook:

0 Komment

Válasz küldése

Be kell jelentkeznie, a komment írásához.